Európa Kulturális Fővárosa 2013-ban Kassa; ebből az alkalomból a város nagy múltú szimfonikus együttese, a Kassai Állami Filharmonikus Zenekar szombaton a Szegedi Nemzeti Színházban vendégszerepel.
A Szegedi Nemzeti Színház fontosnak tartja, hogy a komolyzene kedvelői, a Szegedi Szimfonikusok törzsközönsége és más érdeklődők számára a helyi együttes hangversenyein túl más zenekarok vendégszereplése is gazdagítsa a város zenei kínálatát – közölte az MTI-vel Gyüdi Sándor, a teátrum főigazgatója.
A békéscsabai szlovák főkonzulátus és a szegedi önkormányzat szervezte koncert műsora különleges: egy kortárs szlovák kompozíció, Mirko Krajčí A szó üzenete című, tenor és basszus szólóhangokra, valamint zenekarra írt szimfóniája mellett Antonín Dvořák hazánkban ritkán játszott, Legendák című alkotását mutatják be.
Szeptember 6-án a Szegedi Kortárs Balett vendégszerepel Kassán. A társulat a Közép-Európai Színházak Fesztiválján a Testek filozófiája című produkciót és Juronics Tamás Beethoven IX. szimfóniájára készült koreográfiáját adja elő.
{iarelatednews articleid=”41271″}
16
Előző cikk