Ezúttal a tornai Fecsó Pál Polgári Társulás honlapját szeretnénk olvasóinknak bemutatni. A FPPT alapítói a honlapon 21 pontban vallanak a polgári társulás céljairól.
Most ezekből szemezgetünk:
1. Fecsó Pál tornai költő, újságíró, pedagógus szellemi örökségének megmentése.
2. Képzőművészeti és irodalmi táborok, workshopok és kulturális jellegű rendezvények megszervezése.
3. Bódva völgyében élő nemzetiségek kulturális örökségének a megmentése.
4. Bódva völgyéhez kötődő kiemelkedő személyiségek emlékeinek és szellemi örökségének a megmentése.
5. Az iskolákhoz, egyházhoz, turizmushoz, szociális szférához, nép- és kortárs művészethez kapcsolódó tevékenységek támogatása. Együttműködések kiépítése polgári társulásokkal, civil szervezetekkel, egyesületekkel, vállalkozókkal, iskolákkal és pedagógiai intézményekkel.
6. Az irodalomban, vizuális művészetekben és egyéb tudományos területen tehetséges fiatalok támogatása, tehetséggondozás.
7. Hátrányos helyzetben élő tehetséges fiatalok megsegítése, támogatása.
A polgári társulás névadójának Fecsó Pálnak az életrajzán kívül a versei is olvashatóak a honlapon, hisz, mint az 1. pontban is olvashatták olvasóink, a társulás egyik célja éppen az ő szellemi örökségének az ápolása.
Azonban, mint írtuk volt, a fentebbi felsorolás csak néhány a társulás céljai közül, többek között céljuk képzőművészeti táborok szervezése is, a térségben élő képzőművészek számára. Az eredményekről pedig csoportos kiállításokon adnak számot, amelyekről a Felvidék.ma is rendszeresen hírt ad. Legutóbbi kiállításuk épp ezekben a hetekben volt, hát ezért is különösen aktuális most az ajánlónk.
A képes beszámolók, ahogy a művek is, megtalálhatók a honlapon, és én ajánlom mindenkinek, hogy bátran böngésszen. Így, Karácsonykor kellemes időtöltés!
Sztakó Zsolt, Felvidék.Ma