A Komáromi Városi Kamarazenekar következő – Újévi hangversenye január 3-án 18.00 órakor lesz Révkomáromban, a Tiszti Pavilon dísztermében.
Dél-Komáromban az évek során az arra hivatottak – Hamrák Zsófia képviselőasszonnyal az élen, követésre méltó, szép hagyományt teremtettek: advent mind a négy vasárnapján a gyertyagyújtás mellé „Adventi áhítat” címen műsoros ünnepi estet is rendeznek.
Advent harmadik vasárnapján, december 13-án, a helyi református templomban a Komáromi Városi Kamarazenekar adhatott, ahogy a felettébb ízléses meghívó – plakát hirdette: adventi – karácsonyi hangversenyt. A koncert időpontjának (advent) megválasztása a szervezők leleményességét dicséri. Hiszen, ez a hagyományos, klasszikus zenét játszó, a komáromi régióból (zömmel hivatásos előadóművészekből és zenetanárokból) verbuválódó, már több éve együttmuzsikáló együttes tulajdonképpen ezzel a hangversenyével mutatkozott be Dél-Komáromban, nagy örömünkre a „nemesebb zenét” is szép számmal igénylő és értő közönségnek. Teltház volt a templomban.
Kiváló ötletnek bizonyult – adventi áhítatot teremtett – a hangversenyt a „legszebb hangszerrel” – az emberi hanggal indítani, a Miklós Józsefné vezette Evangélikus Kórus éneklésével kezdeni. És jó volt hallgatni Máté László református esperes úr kedves köszöntését, adventi útravalóját, s csakúgy a helyi „zeneiskola” tanárnőjének Mátesz Évának ( a zenekar tagjának) a műveket felvezető átgondolt, szépen, érthetően elmondott szavait is.
A hangverseny műsora – J.S.Bach: Brandenburgi versenyek V. f-moll, BWV.1036; G.F. Telemann: Ouverture TWV.55: a2 per Flauto Concertato, Violini, Viola e Basso; E.Grieg: Holberg szvit Op. 40. összeállítójának – a zenekar művészeti vezetőjének, egyben karmesterének, Medveczky Szabolcsnak hozzáértését dicséri. Mi több, a Bach műben – amelyben a concertinót a fuvola, a hegedű és a csembaló alkotja – a művészeti vezető vállalta a csembaló virtuóz szólamát is és a hangszere mellől vezényelte a zenekart; a hegedűszólamot a tőle megszokott biztonsággal a zenekar koncertmestere, Medveczky-Horváth Györgyi játszotta, a fuvolaszólamot pedig kiváló előadásban Vagyon Istvántól hallottuk. A Telemann mű, amelyben a fuvola a főszereplő, elhangzása után Vagyon István bravúros fuvolajátékát s a zenekarral való „együttlélegzését” a publikum lelkes vastapssal jutalmazta. A zenekar ezen a koncerten is mindvégig nagy akarással és fegyelmezetten muzsikált. Medveczky Szabolcs keze alatt a Grieg mű is nívósan, stílusosan szólalt meg; a brácsaszólót Hegedűs Béla játszotta kifejezően. A – Tar Gabriella, Másik Levente, Molnár Árpád énekes trió által ráadásként előadott – a zenekar által kísért karácsonyi dal megszólaltatása, csakúgy mint a hangverseny énekkel való nyitása jó ötletnek bizonyult; nagy közönségsikert aratott. Gratulálunk!
A hangverseny nem valósulhatott volna meg támogatók nélkül. Köszönjük Komárom polgármesterének, Dr. Molnár Attilának, s csakúgy a város képviselő-testületének az „ügy” támogatását; Hamrák Zsófiának szervezőmunkáját, Prohászka Marcell nyugalmazott címzetes igazgató úrnak „aranyat érő” segítőkészségét.
A zenekar bizakodással tekint a jövőbe: reméli, hogy a többéves törekvés: Komáromnak legyen egy – a régió zenészeit befogadó – legalizált zenekara, a Duna mindkét oldalán megértésre talál, s a honatyák az „ügy” szentesítését büszkén sorolják majd legnemesebb cselekedeteik közé.
A Komáromi Városi Kamarazenekar következő – Újévi hangversenye január 3-án 18.00 órakor lesz Révkomáromban, a Tiszti Pavilon dísztermében; a belépés díjtalan.
Az együttes minden nemesebb szórakozásra vágyót szeretettel vár hangversenyére! A koncertről az Eseménynaptárban is olvashat ITT>>>
Stirber Lajos,Felvidék.ma
Fotó: archív
{iarelatednews articleid=”50611,50505,50474,50334″}