A Magyar Kultúra Napjára emlékezve Dunaszerdahelyen a Vermes-villában a hagyományos ünnepségre január 22-én kerül sor.
A Pázmaneum Polgári Társulás és a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ, a Kortárs Magyar Galéria társszervezésében január 22-én ismét megrendezi A Magyar Kultúra Napját a Vermes-villában.
Hagyományosan dunaszerdahelyi előadók lépnek majd fel a kulturális rendezvényen, köztük a Benedek Elek Óvoda, az Arizóna Zenekar, a 10. Szent György Dunaszerdahely cserkészcsapat tagjai.
Az ünnepi beszédet Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár tartja majd.
Az ünnepi műsor 17:30 órakor kezdődik a Kortárs Magyar Galériának helyet adó Vermes-villában. Mindenkit szeretettel várnak. További részletek eseménynaptárunkban ITT>>>.
Január 22-e a Magyar Kultúra Napja. A kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban e napon fejezte be a Himnusz megírását.
A magyar kultúra napjáról való megemlékezés gondolatát ifjabb Fasang Árpád zongoraművész vetette föl 1985-ben, majd a Hazafias Népfront fórumain hívta fel a figyelmet egy ilyen ünnep fontosságára. „Ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is” – mondta a kezdeményező.
Azóta a magyarság idehaza, a határokon túl és szerte a világban megemlékezik január 22. alkalmával a magyar kulturális értékekről. Díjakat adnak át, koncerteket rendeznek, irodalmi esteket és színházi előadásokat tartanak.
Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”43866,44129,43758,43722″}