41878

Gyűlnek az adományok a Bethlen Gábor szoborra, amelynek avatását Kolozsvárott október 23-ára, nemzeti ünnepünkre tervezik. Az adományozók sorát Felvidékről a Szövetség a Közös Célokért társulás is gyarapítja.

A Szövetség a Közös Célokért társulás az adományról levélben értesítette Bakos Istvánt, a Bethlen Gábor Alapítvány ügyvezető kurátorát: A SZAKC a 17 tagszervezete nevében, Duray Miklós elnök jóváhagyásával, 170 000.- Ft adománnyal járul hozzá a Bethlen Gábor-szobor állításához Kolozsvárott, írta Pogány Erzsébet, a SZAKC igazgatója.
 A felvidéki társulás vezetői egyben köszönetet mondanak a Bethlen Gábor Alapítványnak a nagyszerű kezdeményezésért és a kitartó fáradozásért!
Tagszervezetek és a szervezetet képviselő tisztségviselők, akik nevében a támogatást a SZAKC átutalta, a kiövetkezők:
Csemadok – Szlovákiai Magyar Társadalmi és Kulturális Szervezet, képviselő: Bárdos Gyula
Magyar Közösség Pártja, képviselő: Duray Miklós
Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, képviselő: Mézes Rudolf
Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, képviselő: Pék László
Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, képviselő: Csémi Szilárd
Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás, Komárom, képviselő: Knirs Imre
LIMES – ANAVUM Regionális Honismereti Társulás Párkány, képviselő: Dániel Erzsébet
Rákóczi Baráti Köre, Királyhelmec, képviselő: Pásztor István
Zoboralja Közhasznú Társulás, Nyitra, képviselő: Ladányi Lajos
Cservenka Alapítvány, Hidaskürt, képviselő: Cservenka János
Kárpátia sport polgári társulás, Komárom, képviselő: Pallag György
Mátyusföldi Nagycsaládosok Egyesülete, MÁNCSE, Pered, képvisel: Pásztor Csaba
Palóc Társaság, Ipolybalog, képviselő: Urbán Aladár
Pro Kalondiensis Polgári Társulás, Kalonda, képviselő: Papp Sándor
Reviczky Társulás, Léva, képviselő: Wirth Jenő
Széchenyi Társaság, Budapest, képviselő: Rubovszky András
Via Nova ICS, Pozsony, képviselő: Gubík László

Ha figyelmesen megnézik a befizetők névsorát; látható, hogy egyesületi, szervezeti, önkormányzati és egyházközösségi befizetés eddig alig néhány történt. A civil összefogást kezdettől a Százak Tanácsa példás hozzáállása és tekintélyes adománygyűjtése jelzi. Az egyéni adománytevők között akad jónéhány nemzethűségéről ismert személyiség, de velük együtt is még kevesen vagyunk, akik számára közügy a kolozsvári Bethlen Gábor szoborállítás. Nagyapám mondta ilyenkor, hogy „Könnyebb az asztalt verni, mint megteríteni!” Köszönet illeti azokat, akik a szoborállítók táborába léptek és hűségesen munkálkodnak azon, hogy méltó legyen népünkhöz 2013. október 23-i hármas nemzeti ünnep köszöntése Erdélyben” – nyilatkozta Bakos István.
Mint arról korábban portálunkon már beszámoltunk, a Bethlen Gábor Alapítvány névadójának, Bethlen Gábornak erdélyi fejedelemmé való választása 400. évfordulója jegyében 2013-ban Bethlen Gábor Emlékévet hirdetett meg. Az Emlékév fővédnökei: Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke, a Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriumi elnöke, Kató Béla, Erdély református püspöke, akik mindketten Bethlen Gábor-díjasok; s Bőjte Csaba erdélyi ferences szerzetes, aki Márton Áron Emlékéremmel, és Magyar Örökség-díjjal is elismert szolgálatot végez.
Az ő aláírásuk hitelesíti azt a felhívást, amelyet már szerkesztőségünk is az olvasóink szíves figyelmébe ajánlott, miszerint a Bethlen Gábor Alapítvány – névadója erdélyi fejedelemmé választásának négyszázadik évfordulóján –, egészalakos bronz szobor fölállítását kezdeményezi Kolozsvárott.

További részletek, s a Bethlen Gábor Emlékév 2013 hírei a www.bethlenalapitvany.com honlapon érhetők el.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”41325,36794,31105″}