November 1-jén, Mindenszentek napján a katolikus kereszténység egy napon ünnepeli az egyház összes szentjét, vagyis azokat a megdicsőült lelket is, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg.
Mindenszentek napja Szlovákiában közel tíz éve, 1994-től „piros betűs” munkaszüneti nap, a katolikus egyház pedig az idei évtől ismét a kötelező egyházi ünnepek közé sorolta, ami azt jelenti, hogy a hívek számára kötelező az ünnepi szentmisén való részvétel. „Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk irgalmasságodat” – hangzik el az ünnepi mise könyörgése minden katolikus templomban Mindenszentek napján.
Mindenszentek ünnepe nem tévesztendő össze a halottak napjával, ez utóbbi ugyanis a szenvedő Egyház (ecclesia patiens) ünnepe, amit a következő napon, november 2-án tartanak meg az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő hívekért. Mégis sok európai országban és valamennyi magyarlakta területen már Mindenszentek napján is szokássá vált, hogy az emberek meglátogatják és rendbe teszik elhunyt hozzátartozóik sírját, virágot visznek és gyertyákat, mécseseket gyújtanak a temetőkben.
A keleti egyházban már 380-tól megülték Mindenszentek ünnepét, amikor Pünkösd utáni első vasárnapon az összes vértanúról egy napon is megemlékeztek. Az ünnep a nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápa rendeletére került be, miután a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont 609. május 13-án Mária és az Összes Vértanúk tiszteletére szentelte fel. A nyolcadik században III. Gergely pápa volt az, aki kiszélesítette az ünneplendők körét és a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. November 1-jére IV. Gergely pápa döntése értelmében került az ünnep a kilencedik század első felében.
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”42336,30873,36345″}
