43161

Dernőn és Rozsnyón december 12-én valósult meg a Rákóczi Szövetség oktatási-nevelési támogatásának átadása Halzl József és Martényi Árpád jelenlétében. A Felvidék.ma-nak Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára is nyilatkozott.
Több mint 3500 felvidéki, közel 1400 partiumi és mintegy 350 délvidéki magyar iskolakezdő részesül a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíjában.
Felvidéken az átadásokat még júniusban kezdték meg. Körülbelül 100 helyszínre látogatnak el a szervezet képviselői az ösztöndíj átadása céljából. Rozsnyót már csak Léva követi december 13-án.
Rozsnyó városában az átadás ünnepélyes keretek közt zajlott. A rendezvény a Himnusszal kezdődött, majd Palcsó Zsóka, a Rákóczi Szövetség Rozsnyói Célalapja a Rákóczi Magyar Ház Polgári Társulás elnöknője üdvözölte a jelenlévőket és bemutatta a vendégeket.
A gyerekekkel, tanárokkal, szülőkkel megtelt terem érdeklődéssel fogadta a rozsnyói Meseszínház előadását, Betlehemes játékát.
Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke az előadást követően röviden bemutatta a programsorozatot és ismertette a program és a Rákóczi Szövetség céljait. A program célja, ráirányítani a magyar családok figyelmét a magyar iskolaválasztás fontosságára és helyességére. A Beiratkozási Program – mely a szövetség kiemelt programja -, minden év decemberében veszi kezdetét az óvodások megajándékozásával, illetve a szülők levél útján történő megszólításával, amiben a magyar iskola előnyeire, az ott megszerezhető többlettudás lehetőségére, valamint a magyar közösség megmaradása és a magyar iskolaválasztás közötti összefüggésre hívják fel a szülők figyelmét.
Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára portálunknak elmondta, hogy 2004 óta folyik a Beiratkozási Program Felvidéken. “Az öt év eredményei azt mutatják, hogy a számok stabilizálódnak, ami optimizmusra ad okot a 2011-es népszámlálási lehangoló adatok után a felvidéki magyarság számának alakulásáról. Azt látjuk, hogy a magyar iskolások száma nem csökken, hanem stabilizálódik. A szövetség számára nagyon fontos az, hogy a magyar társadalom együttérzését a szülők számára ez az ösztöndíj ki tudja fejezni” – mondta.
A rozsnyói járásban (kivétel Gömörpanyit és Beretke, a tornaljai célalaphoz tartoznak) 104 elsős részesült az ösztöndíjban. A szülők örülnek ennek az ösztöndíjnak és nemes gesztusnak tartják.
Mudi Henrietta református lelkésznő idén harmadik alkalommal vett részt az átadáson. Véleménye szerint ez egy nagyon szép és ugyanakkor nagyon hasznos gesztus azok felé a gyerekek illetve szülők felé, akik vállalják azt, hogy magyarok maradnak, vállalják a maguk kisebbségét.
“Ez az összeg, a 10 ezer forint egyébként így karácsony előtt nagyon jól jön, viszont azt gondolom, hogy itt nem az összeg nagyságáról van szó, hanem inkább ez egy fajta összefogás, segítségnyújtás, kézfogás a magyarországiaktól a határon túl élők felé. Inkább ezt látom benne. Minden éven azt veszem észre, hogy a helyi szervezők egyre inkább hangsúlyt fektetnek arra, hogy ez ne csak egy pénz átadás legyen, egy segélyosztás, hanem próbálják ezt színesíteni többféle módon. Azt szeretném, ha minél többen tudnának csatlakozni ahhoz a fajta tartáshoz, hogy még ha kisebbségben vagyunk is, hálásak vagyunk az Istennek azért, hogy egy ilyen nemzet fiaivá teremtett, jelen esetben magyaroké” – nyilatkozta.
Beke Zoltán önkormányzati képviselő az oktatási-nevelési támogatások átadását követő zárszavában megköszönte az ünnepségen való részvételt mindenkinek és örömét fejezte ki, hogy ennyi gyermeket köszönthettek a magyar iskolák első osztályában. Felhívta a figyelmet megmaradásunk zálogára is, miszerint „ápoljuk magyar anyanyelvünket, kultúránkat, ne feledjük kötelességünk, de ugyanakkor ne legyünk közömbösek jogaink iránt sem”.
A rozsnyói eseményről készült képek megtekinthetők képgalériánkban.

A Rákóczi Szövetség, hagyományos beiratkozási programja keretén belül, az idén a lévai Juhász Gyula Alapiskola -ban az ösztöndíjak átadására december 13-án, Luca napkor került sor, melynek keretében a gyerekek a vendégeknek éppen Lucázással kedveskedtek, melyet megtoldottak még egy nagyon kedves betlehemes játékkal is, az igazgatőnő, Andruska Csilla, kedves, meleg üdvözlő szavai után.
A vendégek, a budapesti Rákóczi Szövetség képviselője, Kun Ferencz, illetve Szesztay Ádám, a Magyar Külügyminisztérium Stratégiai Tervezési Főosztályának vezetője, meghatottan köszönték meg a 43161agyermekeknek és felkészítő tanárainak a színvonalas hagyományőrző műsorát, melynek ápolása igen fontos, hiszen megtartó ereje van. Továbbá biztosították az iskolát és a szülőket, hogy a szövetség számára nagyon fontos az, hogy a magyar társadalom együttérzését a szülők számára a beiratkozási ösztöndíj ki tudja fejezni. Wirth Jenő, a A Reviczky Társulás, egyben, mint a Léva és vidéke célalap, a Szülőföldön Magyarul Társulás Szlovákiát behálózó regionális tagszervezete lévai vezetője rámutatott, hogy a célalapnak és Léván működő magyar oktatás-nevelési intézményeknek, de a többi lévai civil szervezetnek is egyik legfontosabb közös feladata, hogy felvilágosító munkával és támogatással segítse a magyar iskolaügyet, különösképpen a családok óvoda és iskolaválasztását.
Az ünnepi műsor után, Bajnóczi Gábor átadta a 12 jövendőbeli elsős szüleinek az ösztöndíjakat és a célalapvezető segítségével kiosztásra kerültek a szövetség karácsonyi óvodai program 72 csomagjának egy része is (17). Akik most nem tudtak eljönni, a csomagokat átvehetik az Eszterlánc óvoda, 2013.december 17-i karácsonyi müsorárán, amely 15.30-kor kezdődik az óvodában a célalap, “Szabad-e bejönni ide Betlehemmel” című iskolai ajándékkoncertje után. A csomagok része, a különböző hasznos taneszközökön és az iskolakezdők számára összeállított könyvcsomagon kívül, egy szülőkhöz szóló levél a magyar iskolaválasztás érveivel együtt. Ebben a levélben tesz ígéretet a Szövetség arra, hogy amennyiben a szülők vállalják gyermekük magyar iskolába íratását, számíthatnak az iskolakezdést követően a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíjára, ami a magyar civiltársadalom és önkormányzatok adományain alapszik.
További képek ITT>>> tekinthetők meg.

BB, WJ, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”42352,41817,41788,41686,41413″}