44878

Nemrégiben szép könyvet készített az Ekecsen székelő AB-ART könyvkiadó a Csallóköz szívében, Dunaszerdahelyen élő és alkotó szobrászművész, Lipcsey György köztéri alkotásaiból. Lapozása közben csendes áhítatot érzünk, bensőséges örömöt – és hálát az alkotó iránt, aki nemzeti közösségünknek ajándékozta e műveket. Melyek – lévén köztériek – mindannyiunkhoz szólnak: mindannyiunkat érintenek és megérintenek: ők újjászülik és őrzik történelmi és lelki-szellemi múltunkat, mi pedig – szemlélve, „olvasva” őket, a műalkotásokat – visszaálmodjuk magunkat az egykor értünk – is – élők múltjába.
Lipcsey György, ez az egykori „lóistráng inú fiú” ezeregy okból és szerelmetes szenvedéllyel vonzódik a magyar múlt iránt, s egyben annak szobrászi megformálási lehetőségei iránt. Szobrászunk megjelent albumának minden lapja bizonyság erre: a nyárasdi, körbejárható gránittömbbe épített Petőfi-dombormű és kápolnai emlékmű, a dunaszerdahelyi, téglaarchitektúrába ágyazott Esterházy János-plasztika, a csiliznyáradi Életfa-dombormű, a dunaszerdahelyi márvány-bronz és a vajkai gránit-bronz Szent István-emlékmű, a nagymegyeri, második világháborús kő mementó-oszlop, a dunaszerdahelyi, 1848–49-es szabadságharc gránit obeliszkje, csúcsán egy méltóságteljes, stilizált (sólyom? turul?) madárral, és hosszan folytathatnánk.
E rövidke méltatásnak nem tiszte Lipcsey György sokrétű, gazdag, változásokban érlelődő munkásságának az elemzése. Csupán egy szép könyvre hívja fel a nagyon is rászolgált figyelmet. Meg arra, hogy e könyv által nemcsak egy kitűnő művész köztéri szobrait ismerhetjük meg, hanem szemlélésükkel részesülhetünk az öröklétet nyert csöndben, elmerülhetünk történelmünkben, veszteségeinkben és dicsőségeinkben, a gyászban és az örömben. S nem utolsósorban fejet hajthatunk a nemzet, a tudás, a szabadság, a hűség és a hit hősei előtt.
Régen, még a múlt században látogatást tettem Lipcsey György néhai, hegyétei műtermében. S amint egyik méltatója írta, úgy éreztem magam, mintha a régi Théba kultikus műhelyébe kerültem volna. Vagy még inkább egy elvarázsolt erdőbe, melynek mélyén mintha egy „titkos történelem” készülődne napvilágra jőni, mint embrió az anyaméhből, közénk, az emberek közé, a fényre, hogy mi őt s ő bennünket vigasztaljon. E régi látogatásomat alább olvasható versem is megőrizte.
44878a
Elvarázsolt erdő
Lipcsey György műtermében
Elvarázsolt erdő: titkos történelem.
Belépsz s csontig hasít: ez történik velem.

Kigyúllad arcodon: velem történik ez!
Fojtott tűz körötted: ami volt, s ami lesz.

Vagy így igaz tán: a ma van itt jelen –
fényeskedik fájón ellenem:

ellenem – s így értem épül ő,
a verejtékes, megtanult jövő.

44878b
Lángot látsz a megalázottakon,
a fényre törő, gyökér-dúlt arcokon,

vágyat látsz és elhíresült reményt:
évgyűrűkkel bilincselt költeményt.

Vagy hitet látsz, mely olyan egyszerű,
mint a kő, mint az ég, mint a fű.

Elvarázsolt erdő: titkos történelem.
Belépsz s csontig hasít: ez történik velem.

Kulcsár Ferenc, Felvidék.ma