44869

A régi, őshonos gyümölcsfafajták Magyarországon és a Kárpát-medencében is az óvandó értékek közé tartoznak, mivel az elmúlt száz évben elveszett a mezőgazdaságban termesztett növényfajták 75 százaléka – mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter szombaton Budapesten, az első budapesti Tündérkert megnyitóján.
A Kárpát-medencei gyümölcsfajták gyűjteményének Budapesten a Békásmegyer-ófalui Szent József Közösségi Ház ad otthont, amelynek kertjében szombaton ültették el az első tíz őshonos gyümölcsfát, a megőrzés szándékával.
Portálunk értesülései szerint a Tündérkert mozgalom célja a Kárpát-medencében kihalófélben lévő őshonos gyümölcsfák megmentése. Ezért a résztvevők a különböző térségek fajtagyűjteményeiből a régiókra jellemző tájfajták szaporító anyagait átadják egymásnak. A Tündérkertek létrehozásának gondolata Ambrus Lajos írótól, Kovács Gyula erdésztől és Szarvas József színművésztől származik, akik a kezdeményezésnek közösségteremtő erőt is szántak.
A nemzetgazdasági miniszter tájékoztatása szerint eddig 27 parókiakert és templomkert, óvoda- és iskolakert, valamint önkormányzat csatlakozott a megállapodáshoz, és kezdte meg a bemutatókertek kialakítását, gyümölcsfák, csemeték telepítését. Az értesüléseink szerint a rendezvényen elültetett fákat civil szervezetek és helyi családok fogadják örökbe. A Kárpát-medencében már több mint 50 Tündérkertet hoztak létre – tette hozzá.

mti nyomán, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”43066,41095,36879″}