45367

Új programmal színesedik a Gombaszögi Nyári Tábor. Az utolsó nap, július 20. a felvidéki zenekarok seregszemléje és ünnepe, a Szlovákiai Magyar Dal Napja lesz. A minifesztiválra várják az együttesek jelentkezését, a végleges programról zsűri és közönség szavazás dönt.

A nevezéshez legalább három saját dal szükséges, amiből egy elektronikus formában is meghallható. Ezt a számot klipp, amatőr videófelvétel, vagy hanganyag formájában, illetve az együttes további paramétereit az info@gombaszog.sk címre várják május 20-ig, a tárgyban kérik feltüntetni: Szlovákiai Magyar Dal Napja.
A vasárnap fellépő együtteseket neves zenészekből és szakemberekből álló zsűri választja ki. Egy zenekar azonban a Tábor honlapján induló közönségszavazáson keresztül is rákerülhet a nap programjára.
A fellépő zenekarok igénybevehetik majd a nagyszínpadot minden felszerelésével, profi hangosítóinkkal és vetítési lehetőséggel. Emellé a taborújság színes mellékletében, valamint az internetes csatornákon bemutatkozási felületet kínálnak a jelentkezőknek. A csapatok útiköltségét a szervezők térítik, az ellátást biztosítják.
A július 15-20. között sorra kerülő Gombaszögi Nyári Tábor koncertprogramját kalandos módon ismerhette meg a publikum: a főszervező elrablásáról szóló videóból kiderül, a Tábor húzónevei a Tankcsapda, az IntimTorna Illegál, a Jóvilágvan, az Anna and the Barbies, a Heaven Street Seven lesznek.
További információk a tábor honlapján (www.gombaszog.sk) és facebook-oldalán (facebook.com/gombaszog) találhatóak.

SA, Gombaszög Média/Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”41529,41502,43887,44316″}