46066x

A Szabad Újság pénteken, május 30-án a Kultúrház témakörben jelenik meg. A címlapon a Kispál és Borzzal. A tartalomból:
10-11. oldal
Kulcsár Ferenc: A világ folyása – Egy díj és háttere
A Magyar Távirati Iroda 2013. december 9-én a következő hírt tette közzé: „Először kapja felvidéki költő, Kulcsár Ferenc a Balassi Bálint-emlékkardot.” Ezt a díjat 1997 óta adják át ünnepélyes keretek között egy-egy, „a magyar líra élvonalába tartozó, európai szellemiségű költőnek, valamint a magyar irodalmat – köztük Balassi Bálint verseit – a világ nyelveire fordító jeles irodalmárnak”. Az MTI közlését, miszerint a 2014-es Balassi-díjat a kuratórium – melynek tagjait zömében az eddigi kitüntetettek alkotják – negyvenéves munkásságom elismeréseként nekem ítélte oda, több internetes portál, újság átvette, a Pátria rádió villáminterjúval méltatta, közzétette a Kossuth rádió, mi több, még a nemzeti elkötelezettségéről nem túl elhíresült Népszabadság is hírül adta, csak Szlovákia egyetlen magyar nyelvű napilapja hallgatta el.

12-13. oldal
46066 1Csodabogarak – Elcsendesedve a zajban
Misi masszőr és terapeuta. Ki könyvet ír. Komárom egy csendes szegletében él. Hangulatos kis lakás, mi egyben a masszázsszalonja is. Mandalák, ősi keleti szimbólumok, szobrocskák mindenütt. Tibeti hangtálak, piócák és a Dankó rádió! Hellyel, teával kínál, szertartásosan elhelyezkedünk a földön. Teát önt, hagyma és komlótea. Az utóbbit afféle stresszoldónak szánja – elég mozgalmasan élsz Te is barátom, rád fér! – kapom az ukázt, mire teletömöm a teámat mézzel, citrommal. A munkájáról, a készülő önéletrajzi ihletésű könyvéről faggatom. Minden mozdulatomat mosolyogva figyeli, majd hosszas töprengés után mesélni kezd.

46066 216-17. oldal
Kultúrházak – Minden igénynek próbálnak megfelelni
Jó kis hármast alkot az ötezer lakosú Bős központjában az egymás közvetlen közelében lévő kultúrház, templom és művészeti alapiskola. A három közül valamelyikben biztosan történik valami, ami balzsam a léleknek. Elvégre nemcsak kenyérrel él az ember, hanem szép szóval, muzsikával, tánccal és énekkel is. Ahol emberek találkozhatnak, ott közösség van, és ez bizony nagy kincs a mai önző világban.

46066 324-25. oldal
Exkluzív – Lovasi András orfűi hangulatokról, a Kossuth-díjról és a határon túli zenélésről
Nyolcezer néző látta a Kispál és a Borz koncertjét a Bátorkeszi Borfesztiválon. Az idén a zenekar az eredeti felállásban játssza első érája dalait a Fishing on Orfű fesztivál nulladik napján, június tizennyolcadikán. Lovasi Andrással még a bátorkeszi koncert előtt beszélgettünk.

46066 4A május 27-i hétközi lap címlapján a Baross Gábor Terv dunaszerdahelyi bemutatásáról és az európai parlamenti választásokról számolnak be. Érdemes elolvasni a 6. oldalon a Vizes híreket Dunaszerdahelyről – Régi tervük volt a nudista strand címmel.
A 9. oldalon a Lukanényén megrendezett tehetséges fesztiváljáról olvashatnak. A 12. oldalon a 17. perbenyiki díjugratásról számolnak be, melyen ötven ló versenyzett.

46066 5A május 29-i hétközi lap címlapján az európai parlamenti választásokhoz térnek vissza, ezúttal számokkal, részletes eredményekkel értékelik a május 24-i választást. Szintén címlapon számolnak be, hogy Radoslav Procházka független parlamenti képviselő leadta új pártja, a Sieť-Háló bejegyzési kérelmét.
A következő oldalakon érdemes elolvasni az istenek eledeléről szól írást, mely szerint a cseresznye a vesét és a vért is tisztítja. A 7. oldalon Gyurcsík Tibor sikeréről számolnak be, hiszen a cseh-szlovák X-faktorban a harmadik lett. A 14. oldalon a péterfalai Baranta völgy érdekességeivel – a földvárral, életfával, tűztérrel ismerkedhetnek meg az olvasók.

Keresse a kedden, csütörtökön és pénteken megjelenő Szabad Újságot az újságárusoknál.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45889,45751,45647,45502,45385,45238″}