45732

Akiknek ez érdekükben állt, feltétlenül elérték céljukat: Európa, vagy tán a fél világ a hanyatló nyugati társadalom eltorzult, korcs értékrendjének legújabb termékéről, a szakállas labanc énekes “úrhölgyről” beszél. Az most teljesen mindegy, hogy a közösségi médiafelületeken néhány hétig halálra szívatják a “csajt” (vagy mit). Ez ugyanúgy a szoktatás része, mint az évenkénti többszöri melegprovokációk Európa nagyvárosainak szívében.
Ilyen körülmények között számomra üdítő kötelesség a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének minap kiadott közleményéről hírt adni. A szervezet – amelynek felvidéki családszervezetek is aktív tagjai – nevéhez híven az élet üzenetét kívánja továbbítani és felhívni rá a közvélemény figyelmét.
A KCSSZ hétvégén tartotta éves közgyűlését Erdélyben, Tordaszentlászlón. Az itt megfogalmazott közlemény szerint a szervezet a korábban lefektetett alapelveinek megfelelően továbbra is kiáll a hagyományos családi értékek és az élet védelme mellett.
Szabó Endre, a KCSSZ elnöke a közleményében hangsúlyozta, hogy “gyermekeink jövőjét, a társadalombiztosítás fenntartását és az európai nemzetek fennmaradását csak az szolgálja, ha az anya, apa és gyermekek alkotta családokban felnövő gyermekek tovább adják az élet üzenetét”.
A szövetség elnöke a közelgő európai parlamenti választások kapcsán külön is kiemelte, hogy “elvárják ezen értékek képviseletét és a magyar nemzet érdekeinek mindenek előtt szem előtt tartását valamennyi Európában politizáló párttól”.
Azt ugyan várhatják – tehetném hozzá minden rosszmájúság nélkül. Európa ugyanis tele van olyan pártokkal, amelyek kifejezetten jó üzletet csinálnak a deviancia propagálásából és úgy általában is a hagyományos (horribile dictu: keresztény) értékek permanens támadásából. Ehhez jön az uralkodó média totális agymosása. Jól látja ezt Szabó Endre is, aki arra kéri a magyar kormányt és minden az európai parlamentbe készülő kárpát-medencei politikust, hogy “a jövőben is ezeket a hagyományos értékeket képviselje az EU-ban akkor is, ha emiatt nagy médiaháttérrel rendelkező, de a társadalom egészét tekintve kisebbségben levő csoportok részéről folyamatos támadások érik a nyugati médiában”.
Ehhez már csak annyit lehetne hozzátenni: nekünk pedig annyi a dolgunk, hogy a hó végén olyan embereket küldünk Szodomába, akarom mondani Brüsszelbe, akik legalább megpróbálják megmenteni azt, ami még a szerethető Európából megmaradt…

Szűcs Dániel, Felvidék.ma

Háttér: Conchita Wurst osztrák énekes nyerte Rise Like a Phoenix (Szállj főnixként) című dalával az 59. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombaton este rendezték Koppenhágában. A Magyarországot képviselő Kállay-Saunders András Running című számával az ötödik helyen végzett. A 26 éves osztrák győztes, Conchita Wurst, aki tizenegyedikként adta elő dalát, nagy fölénnyel, 290 ponttal győzött a 26-os döntőben, mögötte a holland duó, a Common Linnets lett a második a Calm After the Stormmal (238 pont), a svéd Sanna Nielsen és az Undo (218 pont) a harmadik. A végeredmény a nemzeti zsűrik és a tévénézők szavazatainak kombinációjaként alakult ki. Ausztria másodszor nyerte a versenyt, 1966-ban Udo Jürgens lett az első. A győztes a döntőt követő sajtótájékoztatón azt mondta, a választással Európa megmutatta, hogy toleráns és tiszteletben tartja mindenki jogát ahhoz, hogy megválassza, miként kíván élni – utalt a másságára, ugyanis szakállas nőként énekelt. Dalának magyar vonatkozása, hogy szimfonikus kíséretét a Magyar Rádió 22-es stúdiójában vették fel a Budapest Art Orchestrával.
A Magyarországot képviselő Kállay-Saunders András, aki a keddi első elődöntőből jutott a fináléba, 143 ponttal az 5. helyen végzett Running című dalával. Ez az eddigi második legjobb magyar eurovíziós helyezés. Magyarország Montenegrótól a maximális 12 pontot kapta, 10-et Romániától és Macedóniától, 8-8-at Azerbajdzsántól és Albániától.

{iarelatednews articleid=”45157,45094,44252,44060,45626″}