47362

A szünidő második hetében, azaz július 7–11. szervezték meg a királyhelmeci református gyülekezetben az egyhetes napközi tábort. A tizedik alkalommal megrendezett gyermektábor is jól sikerült és sok-sok vidám, mosolygós gyermekarc azt tükrözte, hogy jól érezték magukat a táborban.
A napok játszással, sporttal, énektanulással teltek, de a központban mindig egy-egy bibliai történetnek a megtanulása állt, aminek köszönhetően nem csak egymáshoz kerültek közelebb a gyerekek az eltelt öt nap alatt, hanem remélhetőleg Istenhez is. A gyermeknyelvre fordított, különböző módokon előadott bibliai történetekből, jelenetekből sokat tanulhattak a gyerekek arról az Istenről, akinél sok minden fordítva van, mivel a megtanult bibliai történetekből is azt szűrhették le a gyerekek, hogy az Istennél a gyenge az erős, a kicsi a nagy, vagy éppen az alázatos magasztaltatik fel. Az idei tábor címe „Válaszút”, amivel azt akarta kifejezni a programot összeállító KOEN Alapítvány délvidéki munkacsoportja, hogy a Biblia személyei sokszor voltak döntési helyzetben, s korunk emberének, már a gyerekeknek is sokszor kell dönteni a jó és a rossz között. Vagyis már a táborozó gyerekek is tanulhattak arról, hogy az életben minden ember választhat a jó és a rossz között. Indulhat a szoros kapun és a keskeny úton vagy a tágas kapun és a széles úton, de bizony nem mindegy, melyik utat választja az ember, mert ettől függ majd szinte az egész élete. Aki megtanulja már gyermekkorban, hogy Istennel járni, döntéseinket neki tetszően meghozni a helyes út, annak majd egész életére kihat ez az Isten melletti választás és ez határozza majd meg az egész életét.
Öröm volt látni a sok-sok vidám gyermekarcot és még nagyobb öröm volt hallani csengő hangjukat, amikor közösen énekelték a sok szép ének között, hogy „Mutass irányt Királyom” és játszották a jeleneteket.
Biztosan hasznos időtöltés volt a királyhelmeci napközi gyerektáborban eltöltött egy hét a szünidőből a gyermek számára és a szülők is bizonyosak lehettek, hogy gyermekük egy olyan hetet tölthetett a vakációból, ahol jól érezték magukat, játszhattak, tanulhattak és közelebb kerülhettek az Úrhoz.
A táborban megélt áldásokat a július 12-én istentiszteleten köszönték meg a táborozó gyermekek szüleikkel együtt, ahol közösen énekelték a megtanult énekeket.
További képek a táboréletéből megtekinthető a Képgalériában ITT >>>. 

MV, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47347″}