47876

A Lakiteleki Népfőiskolán 19. alkalommal kezdődött el az egy héten át zajló Sakkozó Magyarok Találkozója, melyen rendszeresen részt vesznek felvidéki ifjúsági és felnőtt sakkozóink is.

A felnőttek mezőnyében ötvennyolc Kárpát-medencei (magyarországi, erdélyi, délvidéki, kárpátaljai), köztük tizenhat felvidéki sakkozó ül asztalhoz. (Eddig a legtöbb játékos 2005-ben, a jubileumi tizedik találkozóra érkezett, akkor összesen százharminchatan sakkoztak Lakitelken.)
A ifiknél, akik rapid partikban mérik össze tudásukat, huszonketten indulnak. Az egyéni versenyek mellett csapatversenyt is rendeznek a találkozón, a győztes csapat a Marosi Tibor Emlékverseny díját veheti át.
Tavaly a felnőttek között Jeszenszky Tibor nyert, idén azonban a szabadkai sakkozó nem indul, így a korábbi években két elsőséget is szerző Szatmárnémetiből érkező Lévay Sorin számít a legnagyobb esélyesnek – legalábbis az induló sakkozók élő pontszámai alapján. A legmagasabban jegyzett felvidéki induló Takács László (2123 élő pontszám), Pallag Gergely (2080) és Balog Péter (2079).
A találkozó fővédnöke Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, a Népfőiskola Alapítvány Kuratórium elnöke.

lm, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45718,45572,45242″}