47713

A szlovák gazdasági minisztérium augusztus 1-én felhívást tett közzé az ún. innovációs utalványok formájában történő vissza nem térítendő támogatás igénylésére.
Az utalványokat a vállalkozók kutatási-fejlesztési szolgáltatásokra fordíthatják.
Minderről Eduard Jambortól, a Szlovák Innovációs és Energetikai Ügynökség kommunikációs (SIEA) részlegének igazgatójától szereztünk tudomást.
A pénzesutalványokkal a vállalkozók a kutatási-fejlesztési központok által nyújtott szolgáltatásokat téríthetik. A támogatás célja a vállalkozások és a hazai kutatási-fejlesztési központok közötti együttműködés elősegítése. Az utalványok kérvényezésének határideje szeptember 2.
A 2014-es évben 235 ezer euró értékben különítettek el erre a célra szolgáló utalványokat. A sikeres pályázók legkésőbb 2014 november végéig használhatják fel az adott támogatást.
A támogatási forma kivitelezője a tavalyi évhez hasonlóan idén is a SIEA.
„Hasonlóan, mint a tavalyi projekt esetében, idén is minimálisra csökkentettük a támogatás feltételeinek teljesítéséhez szükséges adminisztrációs terhet”, jegyezte meg Svetlana Gavorová, a SIEA vezérigazgatója. Az állami költségvetésből támogatott voucherek a vállalkozások innovációs aktivitását hivatottak szolgálni.
A támogatás feladatkörei között szerepel a vállalkozók és a hazai kutatási-fejlesztési központok közötti együttműködések kezdeményezése, megerősítése. „Mintegy 54 olyan tudományos kutatóállomás használhatja ki a szolgáltatásokat, amelyek az erre jogosultak jegyzékében szerepelnek. A tavalyi évvel összehasonlítva 11 központtal bővült az adott jegyzék, ez a választási lehetőségek szempontjából pozitívumnak számít”, tájékoztatott a vezérigazgató.
Némely tekintetben az igényelhető támogatások összege is megemelkedett. Azok a vállalkozások, amelyek kevesebb, mint 250 főt foglalkoztatnak, 5 000 eurós támogatásban részesülhetnek az eddigi 3 500 euró helyett. A nagyobb vállalkozások idén is 10 ezer euró körüli összeget igényelhetnek ilyen jellegű támogatásként. Így elsősorban a kisebb vállalkozások jutnak több támogatáshoz innovációs tevékenységeik fejlesztésére, aminek köszönhetően versenyképességük is javul.
A 250-nél kevesebb alkalmazottal rendelkező vállalatok számára a támogatás 100 százalékos, tehát nem kell önrésszel számolniuk. A nagyobb vállalatok esetében 55 százalékos a támogatás mértéke, a maradék 45 százalékot maguknak kell finanszírozniuk. „A tavalyi év tapasztalataira és a viszonylag rövid határidőre való tekintettel kérjük az érdeklődőket, hogy a feltételeknek való megfelelés tisztázása érdekében vegyék fel intézetünkkel a kapcsolatot.
Alkalmazottaink készséggel adnak tanácsot”, hívta fel a figyelmet Miroslav Balog, a SIEA innovációs részlegének igazgatója.
A SIEA az SZK Gazdasági Minisztériuma innovációs és energetikai támogatásokkal foglalkozó szervezete, amely a Versenyképesség és Gazdasági Fejlődés Operációs Program keretén belül működő végrehajtó ügynökség. Az ügynökség egyrészt monitoring rendszert működtet az energiafelhasználás hatékonyságának mérésére, másrészt az „Energiával élni” projekten belül a trencséni, besztercebányai és kassai regionális központjaiban ingyenes energiaügyi tanácsadást nyújt az érdeklődőknek.

http://www.dobrenoviny.sk nyomán HCS, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47506,47315″}