A Felvidék magyar falvaiból 1946/1947 telén a csehszlovák kormány több mint negyvenezer embert deportált Nyugat-Csehország területére.
Azokat, akik nem vallották magukat szlováknak. Akik nem tagadták meg magyarságukat.
Akik szolgasorban is hűek maradtak őseikhez, a magyar nyelvhez és a magyar múlthoz. A kálvária útján, a megaláztatás, a szenvedés minden stációját megjárták. Testüket megtörték, de hitükben nem tudják megnyomorítani őket. A deportált magyarok kálváriáját családja sorsán egy földműves mondja el.
“Szlovákia magyar falvaiból 1946/ 47 te-lén a csehszlovák kormány több mint hetvenezer embert deportált Nyugat-Csehország területére, az egykori Szudéta a vidékre.
Azokat, akik nem vallották magukat szlováknak. Akik nem tagadták meg magyarságukat. Akik szolgasorban is hűek maradtak őseikhez, anyanyelvükhöz, a múltjukhoz.
A kálvária útján a megaláztatás, a szenvedés minden stációját megjárták. Testüket megtörték, de hitükben nem tudták megnyomorítani őket.
A deportált magyarok kálváriáját családja sorsán egy földműves mondja el.
Másfél évtizedes kapcsolatunk alatt beszélgetéseink vissza-visszatérő témája volt az elhurcolás.
Élete végéig nyomta a megaláztatás emléke. Évek óta megbékélve nyugszik a temetőben.”- idézet a könyv előszavából.
Felvidék.ma
