Pár éves történet jutott eszembe a beiratkozást emlegető híradások címeit látva. Történt anno, hogy helyettesítenem kellett matematikaórán a hetedik osztályban a szakos kollégámat.
Történetesen a társaságot csak nagyon felületesen ismertem, mivel a másik szakomat, a fizikát sem én tanítottam nekik hatodikban. Ily módon jellemzően inkább szüleiket ismertem, mint magukat a tanulókat. Nem is adódott t semmi probléma mindaddig, míg elérkeztünk egy szöveges feladat megoldása, illetve a helyes megoldás magyarázata során addig a pontig, amikor a szöveget értelmezni kellett.
Volt és van ebben az osztályban egy jó logikai képességű tanuló, aki kétnyelvű környezetben nevelkedett, pontosabban az iskolás kort megelőző években kizárólag szlovák környezetben , édesanyja szlovák nemzetiségű lévén. Az édesanya később elvált és férjhez ment jelenlegi férjéhez, aki magyar, és gyerekeivel együtt Búcsra költözött. Ettől kezdve gyermekei szlovákul beszélni az anyjukon kívül nem nagyon hallottak másokat. Jó képességű gyerek létükre rövid idő alatt otthonosak lettek a magyar nyelvben is. Nos, a matematikai feladat értelmezése során figyeltem fel egy érdekes jelenségre, ami abban nyilvánult meg, hogy a leányka aránylag egyszerű mondatokban, illetve egyszerű összefüggések leírása során igen elbizonytalanodott.
Abban a pillanatban értetlenül álltam a dolog előtt, mert olyan benyomásom alakult ki, mintha pillanatokra blokkolta volna valami leánykánk agytevékenységét, majd ezen blokkolás elmúltával minden visszatérni látszott megszokott medrébe. Azért a dolog mégsem hagyott nyugodni, kerestem a magyarázatot. Erre csak akkor jöttem rá, amikor a következő napok egyik délutánján a kapanyél tapogatása közben egyszer csak belém hasított a felismerés, hogy mi blokkolta leánykám agyi tevékenységét oly váratlanul. Rájöttem, hogy a szövegben használt egyik magyar kifejezést és annak értelmét szlovákra fordítva létezik egy teljesen más értelme is a szónak, mint a magyar jelentéstartalom. Mára már magát a fogalmat is elfelejtettem, de nem is ez a lényeg.
Nincs bennem kétség, hogy elég jó szinten tudok mindkét nyelven szöveget értelmezni. Anyanyelvem magyar, szlovákul meg főiskolai tanulmányaim során rendesen megtanultam, bár néhány rovar és növény nevével adódhatnak problémáim mindkét nyelven, ám ez az általánosan elterjedt hétköznapi nyelvhasználatban nem szokott kiderülni, így nyilvánvalóan az ilyen jelentéstartalmak bennem élő homálya a matematikai szöveges feladat értelmezésekor nem okozott/okozhatott problémát, vagy félreértést.
Teljes biztonsággal állítom, hogy tanítványom hezitálásának egyedüli érthető és elfogadható indoklása az volt, hogy benne édesanyjával szlovák nyelven folytatott és máig fenntartott anyanyelvi kapcsolata révén olyan mechanizmus működik, amely a magyar szövegek értelmezésekor gyakran vált szlovákra és ezt a váltogatást oda-vissza akkor éli meg problémaként, ha egyik vagy másik nyelven az adott fogalomnak él benne egy olyan szinonimája is, ami miatt a fordítás más elfogadható értelmet is kaphat, s ilyenkor nem igazán tudja, hogy melyik nyelven fejtse meg a feladványt, illetve valami támpontot kell keresnie a kínálkozó eltérő értelmezések közötti dilemma eldöntéséhez, aminek következtében újra értelmeznie kell a szöveg egyre terjedelmesebb részét, míg rábukkan ilyen támpontra, vagy ilyen támpont híján valami más alapon döntenie kell arról, melyik értelmezés szerint folytatja gondolatmenetét.
Természetesen az ilyen megfontolások kifelé okozhatják azt a benyomást, ami bennem is kialakult arról a bizonyos blokkról, vagy agyi rövidzárlatról. Később sokat és sokszor eszembe jutott ez az eset, és későbbi párbeszédeink során megerősödött bennem az, hogy helyes következtetésre jutottam a dolgot illetően. Nem tudom, hogy a nyelvtudományok foglalkoztak-e ilyen lehetőségek vizsgálatával, s ha igen, akkor milyen következtetést vontak le ebből.
Én azóta az anyanyelvi oktatás erősítése mellett voksolok. A fenti példából nyilvánvaló, hogy egyazon dolognak két vagy több nyelven való ismerete okozhatja a leírt fogalom/jelentés gazdagságát, ami közelebb viheti az egyént a mélyebb és szélesebb és gazdagabb értelmezéséhez a leírtaknak, ám ez a variációs lehetőség okozhat értelmezési problémákat is, tehát a nyelvtudás is lehet egy kétélű fegyver, amiért az alapvető fogalmak megismerése/elsajátítása során talán jobb az egyértelműség mellett voksolni és amikor már az egyénben n kialakult a biztos anyanyelvi kép, akkor jön el a díszítés és cicomázás ideje, amiben nagy segítség lehet a más nyelvek értelmezési potenciálja.
Később olvastam egy írást, amit Lorenznek tulajdonítanak, mely szerint képzeljünk el egy olyan kísérletet, amikor egy jelenség megfigyelésére egyidőben teljesen azonos körülmények között felkérnek két teljesen azonos képzettségű megfigyelőt, csupán annyi lesz közöttük a különbség, hogy más-más nyelven szerezték képzettségüket és más-más nyelvet használnak. Miután ez a két „azonos” megfigyelő befejezi a kísérleti jelenség megfigyelését, mindkettőjüket megkérik, hogy írják le, mit láttak.
A bomba akkor robban, amikor ezt a két dokumentumot értelmezzük, mert mintha egészen mást látott volna az egyik megfigyelő, mint a másik. Lorenz szerint ennek oka a két nyelv és az, hogy a látszólag azonos tartalmak jelölésére szolgáló szavak jelentésében a lényegen kívül más „felhangok” és „színek” társulnak, amelyek következtében a lényeg akár úgy is módosulhat, hogy kicsit más árnyalatú jelentést fog tartalmazni, és a megfigyeltek leírásakor ezek az árnyalatnyi eltérések végeredményben jelentős különbségek okozói lehetnek.
Nekem erről egy fizika olimpiász fordításában elkövetett baki jut eszembe, amikor a fordító nem ismerte a magyar szakkifejezést és a szlovák szöveg szerinti értelmezést tükörfordítással fordította magyarra. Így lett a voľná kladkából magyar nyelvre fordítva szabad csiga helytelenül, a helyes mozgócsiga magyar szakkifejezés helyett. A magyarázat igen egyszerű és kézenfekvő. A csigákat két alapcsoportra osztjuk: pevná kladka és voľná kladka; magyarul állócsiga és mozgócsiga.
A vicc az a dologban, hogy a lényeget tekintve teljesen helyes mindkét nyelv terminológiája, mert az állócsigára teljes joggal ráillik a szilárd jelző is, mivel a dolog lényegét tekintve működése során ez a csiga egy helyben állva forog, tehát nem halad, helyzete szilárd, annak ellenére, hogy szinte végtelen hosszan forgómozgást végez/végezhet. Ugyanígy helyes értelmezés ezek ellentettjét mozgócsigának, vagy „szabad” csigának megjelölni, mert a mozgócsiga valójában mintegy folyamatosan elszabadul előző vagy eredeti helyéről. Nos, ha ezt a két értelmezést a megismerési szakaszban rendszeresen keverni fogjuk, akkor azt az eredményt érhetjük el, hogy a tanulónak nem lesz szilárd és egyértelmű megjelölése a dologra, amiért szövegkörnyezetben nehezebben fogja azonosítani a dolgot.
Varga Lajos, Felvidék.ma
