50795

A 32. Sz. Szent Mihály cserkészcsapat tagjai, az idei évben immár 22. alkalommal fogadták és osztották a Békelángot, miként azt a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség számos csapata tette.
Az idei évben december 13-tól, amikor a Szövetség képviselői átvették a Betlehemi Születés- kápolnából érkezett Lángot Bécsben hordták szét a cserkészek, hogy Felvidék szerte eljusson minél több helységbe, minél több család és közösség karácsonyfája alá.
A szőgyéniek, a szomszédos kürti csapat cserkészeitől átvett lángot legelsőnek Vígh Gábor polgármesternek adták át. A szomszédos Bart községbe Bréda Kornélia közvetítésével juttatták el, majd december 19-én, kisbuszba ült a csapat nyolc cserkésze és nagy körutat tettek Berényi Kornélia cserkésztiszt és Leboc Szabolcs segédtiszt vezetésével.
A köbölkúti könyvtárban Bolya D. Anita könyvtáros vette át a Lángot, majd a muzslai 71. sz. Endrődy János Alapiskolában az ott működő csapat képviselői lettek a láng őrzői. Párkányban Fatter Imre 92 éves öregcserkésznek szereztek meglepetést, Nánán Dániel Erzsébet vette át a lángot.

A határon átkelve Esztergomban, a Szent Anna templomban a Mindszenty József Katolikus Iskola diákjai, és az iskola mellett működő Apor Vilmos cserkészcsapat tagjai lettek a Lángátadó ünnepség részesei. Az adventi koszorú negyedik gyertyáját a Betlehemi Lánggal gyújtotta meg Espasa S. Ramon igazgató.
Szőgyén testvérvárosában Tatán, a Református Gimnázium Karácsonyi délutánján, a református-templomban történt a láng ünnepélyes átadása. A szőgyéni cserkészek a Betlehemi Láng mellé verseket és zenei produkciót is vittek.
Illés Dániel iskolaigazgató és Osgyáni Zsuzsanna Tata Város külkapcsolatokért felelős referense köszönte meg a cserkészek közreműködését. Az ünnepségen jelen volt Szalai Gábor, a Kapucinus templom plébánosa és Markovics Milán tábori lelkész, akik szintén átvették a Betlehemi Békelángot.

Advent 4. vasárnapján a szőgyéni templomban osztották a lángot a cserkészek a szentmisék keretében, végezetül Nagyölvedre vitték, ahonnan tovább adták Farnadra és Érsekkétyre.

A cserkészek tudják: a tiszta, önzetlen tettel az ember nem sikerhez és elismeréshez jut, hanem jó közérzethez. A szőgyéni cserkészek az idei Lángosztó feladatkörben ennyit tudtak megtenni. Nagy szeretettel.

Berényi Kornélia, Felvidék.ma
További fényképek ITT>>>. {iarelatednews articleid=”50749,50602,50574″}