50482

A Nemzeti Autópálya Társaság (NDS) közúti jelzőtáblákat vásárol mintegy hatmillió euró értékben. A közbeszerzési eljárás nyertese a túrócszentmártoni Hakon cég – közölte a TASR hírügynökség.
Az NDS pályázatára két vállalat jelentkezett. A hatmilliós szerződés értemében a cég négy év alatt gyártja le és cseréli le a közlekedési jelzőtáblákat. A táblacserék csupán a gyorsforgalmi utakat, az autópályákat, valamint az társaság fenntartása alá tartozó első osztályú főútvonalakat érinti. Táblacserét saját költségvetésből finanszírozza az autópálya társaság.
A hírügynökség további értesülései szerint a NDS keresi azon társaságot, amely kidolgozná a pozsonyi körgyűrű tervdokumentációját. Hétfőn, december 8-án tették közzé a felhívást. A teljes körű tervdokumentációra mintegy 8,7 millió euró áll rendelkezésre.
A kiírt pályázat értelmében a nyertes ajánlattevőnek ki kell dolgoznia a dokumentációkat az építési engedélyhez, az építési terv függelékét, valamint a javasolt tevékenységről szóló értesítést. A tervdokumentáció a D4 autópálya 27 kilométeres szakaszát érinti Horvátújfalu – Pozsonyivánka – Rača között. Az érdeklődők 2015. január 16-ig adhatják be ajánlataikat az autópálya társaságnak.

PP, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49711,46542,45662,41797″}