Írta: Kulcsár Ferenc
Bodrogközi, Ung-vidéki gyermekéveink alatt egyéb játékaink mellett – kócpuska, bige, ördöglakat, ficfasíp – bocfa puskát is készítettünk (nálunk a fűzfát ficfának, a bodzafát bocfának mondtuk). A bodzafa puska egy 15–20 cm hosszúságú bodzaágból készült, melynek kiszedtük a belét, s készítettünk hozzá egy henger alakú, dugattyúként működő románcsot. A puska „golyói” nyállal galacsinná gyúrt szöszgolyók voltak, ezeket lőttük ki az „ellenfélre” a dugattyú segítségével.
Gyüre Lajos mesekönyvének bevezető történetében az Ung-vidéki gyerekek nem is bodzapuskával, hanem egyenesen egy eketalyigából épített, guzsaly szárával működtetett bodzaágyúval támadtak a kiskerészi fiúkra, mert azok nem átallották – igaz, csak rövid időre – elfoglalni az ő kedvelt játszóhelyüket, a zsombékos tocsogókkal tele Csőrényt.
•
A világ népeinek – bennük a magyar népnek – a meséi nagy általánosságban egy-egy közösség morális ítéletét fogalmazzák meg az élet dolgairól, melyekben a világ valóságos eseményeit elvont típusok – legkisebb fiú, szegényember, özvegyasszony, királyfi, öreg király – jelenítik meg. Ezekben az állatmesékben, tündérmesékben, varázsmesékben, csodamesékben, hősmesékben, legendamesékben, ördögmesékben, tréfás mesékben mindig a rossz, a gonosz áll szembe a jóval: a hős küzd meg a sárkánnyal, a varázslóval, a boszorkánnyal, a vasorrú bábával, az ördöggel, s végül a hős, a jó győz; a rossz, a gonosz pedig elnyeri méltó büntetését.
Gyüre Lajos könyvében A bodzaágyú című mesét négy állatmese követi, melyekben egy Cirmos nevű cica „csodadolgairól” olvashatunk. A macskakölyök Cirmost a Bodrogköz egyik falujában, annak is egyik faluvégi kertje aljában találta egy magányosan élő öregasszony. Ő nevelte fel, és Cirmos, híres egerésszé cseperedvén, különféle mulatságos dolgokban, botránkozásokban és bonyodalmakban találja magát a rátarti szomszédasszony házában, a számító, haszonleső városi rokonoknál, máskor pedig a mező csintalan állatkái között.
A mesekönyv második részében – Nagyapám meséi – igazi csemegében lesz része az olvasónak. A Bolond Mihók, A kutyaházi legény, a Tündér Ilona, a Borsszem Jankó, a Jáger Miska, Az özvegyember meg a lánya című darabokban az író a nagyapjától hallott meséket dolgozta fel, valósággal tobzódva az ízes, ötletes népi nyelvben és humorban, a ravasz ötletekben, a furfangban, a fortélyokban és kópéságokban. Jelen van e mesékben a tündéri, a varázslatos, a csodás, az ördögi, a fondorlatos, az ármányos, a csalárd egyaránt – tele mulattató, az olvasóval összekacsintó epizódokkal, találékonysággal, talpraesettséggel: igazi ínyencfalatokként, melyek elolvasása után – képletesen szólva – mind a tíz ujjunkat megnyalhatjuk.
És persze tele vannak e mesék olyan régi, zamatos bodrogközi, Ung-vidéki szavakkal, melyek értelmét ugyan sejti az olvasó, de szabatosan meghatározni már nemigen tudja. E mesékben az egér kisudul a nyíláson, a kútba eresztett tej feladja a fölét, a masinán sül a kakastaréjra vágott szalonna, zsönögnek a darazsak, himihumi a leány, dikiccsel javítják a vásott bakancsot, csobolyóból isszák a bort, hasad a hajnal, szilkében viszik a mezőre az ételt, plakcinából vetik a tehén elé a szénát, az ember hátára vetett ajdában cipelik a cókmókot, gucsmolják a kigúnyolandó embert, gombódalevest esznek, éjjel sötét van, mint a bakacsin, a református egyházközség gondnoka kurátor, a pogácsa pedig tepertős.
S mindez a sok kedves és mulattató dolog a Bodrogközben, Ung-vidéken leledzik és történik, Mokcsakerészen, Kisgéresben, Szentesen, Ladmócon, Tárkányban, a Tisza, a Bodrog és a Latorca vidékén, az író és sokunk gyerekkorának „mesés” tájain. (AB-ART, 2014)
Kulcsár Ferenc, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45596″}
