51074

A Szőrös Kő 2014. évi őszi száma is a Mérföldkő rovattal indít. Ezúttal Luminita Amarie és Nicolae Coande román, valamint Rodolfo Hasler spanyol költők versei szólalnak meg Balázs F. Attila tolmácsolásában.
Az Ékkő rovatban először Turczi István Az Írás nevű Isten című költeményét olvashatjuk, majd a ritkán megszólaló, tavaly a második prózakötetével jelentkező Száraz Pál három novellája (Szárda szőnyege, A művész szíve, Örökség) többek között a mesés Keletre is elkalauzol bennünket. Balázs F. Attila Idegen című versét T. Ágoston László Vérrokonok című elbeszélése követi, amelyben keserves napok, reményvesztett évek s egy szibériai láger mindennapjai is megelevenednek. Mindezek után egy valódi szonettpárbaj következik. Kémenes Henriette 1988-ban, Mihók Tamás 1991-ben született Nagyváradon. Henriette (verseket és rövidprózát ír, ezek egy részét a Rebecca nevű Facebook oldalon olvashatják) a Nagyváradi Állami Egyetem jogi szakán végzett, míg Tamás (második verseskötete megjelenés előtt áll) ugyanott utolsó éves mesterszakos román nyelv és irodalom – angol nyelv és irodalom szakon. A párbajt a hölgy kezdeményezi ePISTULa című szonettjével, erre a fiatalember az Ihletet fox című tizennégysorossal vág vissza, majd ismét Henriette villantja fel kardlapját és tehetségét (ranDALÍr a tájban), végül Tamás zárja az évődő-szerelmes pengeváltást vér utáni HEGedű című szonettjével. Kalász István vadonatúj rövidprózáját olvashatjuk ezután Beszélni a hallgatásról címmel, ezt követi Thiele Csekei Enikő Tiltott zóna és Harangok távozása című verse, amely egyben ízelítő a nemrég megjelent Filmkockák visszafelé című kötetéből. Érdekes színfolt Kovács Jolánka Viszmír Dinázépp című elbeszélése, amely egy Józsi nevű, szerencsétlen sorsú kisfiú megrázóan őszinte monológja. Turczi István e számtól kezdve a folyóirat Startkő rovatának szerkesztője. Fiatalok – rajban című beköszöntőjében írja: „Ahogy a madarak rajban repülve mutatják meg igazi erejüket és összetartásukat, a fiatal, pályakezdő alkotók még szívesen mutatkoznak együtt. Így van ez a három írásművészeti, vagy egyszerűbben fogalmazva? kreatív írás-csoportom most bemutatkozó fiataljaival is. A Filter-, a Különjárat- és a Múzsa-csoportjaim tagjai közül a legtöbben részt vettek az idén nyolcadszor megrendezett Szemesi Alkotótáborban, illetve a „kicsik” a budapesti Bálint Házban megtartott napközis műhelyszemináriumon. Az ő munkáikból válogattam össze ezt a kis blokkot. Mivel mindenki mást ért „fiatal irodalom” alatt, sietek leszögezni, hogy ennek az összeállításnak a szerzői valóban fiatalok: 17 és 23 év közöttiek. Hatan egyetemisták, a többiek még középiskolások. Az ország legkülönbözőbb tájairól kerültek össze, vannak itt fővárosiak, tataiak, van köztük pécsi, debreceni, egri, érdi és van, aki Londonban tanul a színifőiskolán. Szóval, aki veszi a fáradságot és elolvassa az írásaikat, amit melegen ajánlok amúgy, az ne feledkezzen meg erről. De az a gyanúm: el fog, mert olyan íráskészségről, fantáziáról és érzelmi-szellemi érettségről adnak ők mindannyian tanúbizonyságot bemutatkozó műveikben, amely a húsz évvel idősebbeknek is becsületére válna. Büszke vagyok rájuk, és remélem, a Nyájas Olvasó hamar meg fogja érteni, miből táplálkozik a büszkeségem. Ha nem vigyáznak, még író is lehet belőlük.” És hogy nevesítsük is a fiatal szerzőket, a blokkban Balog Laura, Batizi Kata, Borosi Balázs, Burkus Dóra, Dankó Tímea, Éry Franciska, Fehér Enikő, Hegedűs András, Herold Renáta, Kelemen Fanni, Kővári Viktória, Kövesházi Flóra, Stein Lilla, Tóth Dorottya, Turi Emese, Zboray Kristóf írásaival ismerkedhetnek meg az olvasók.
A Kőtörő című kritikarovatban N. Juhász Tamás mutatja be H. Nagy Péter Adatok tánca című könyvét, amely három fő kérdést boncolgat: az első Milorad Pavič Kazár szótárával, a második a cyberpunkkal (ezen belül leginkább a Neurománccal és a Mátrix című filmmel), a harmadik pedig a
mémek jelenségével foglalkozik. Balázs K. Attila A zöld fotel lakója című kötetével foglalkozik Nagy Bernadett kritikája. A kisregény szerzője amúgy műfordító is, Székelykeresztúron él, eddig főleg lírikusként ismertük, verseivel 2000 óta van jelen az irodalmi köztudatban. Végül Zsávolya Zoltán Recepciós olvasmányok című írásában az általa szerkesztett új Fellinger-verseskötetről megjelent két recenzió fényében átmeneti mérleget von az összeállításról.
A Szőrös Kő tavalyi őszi számát Blanca Villalpando mexikói képzőművész festményei illusztrálják.

Z. Németh István, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”50375,43504″}