51142

Érsekújvárban egy lokálpatrióta csoportosulás (Érsekújvári Magyarok) tagjai kezdtek el foglalkozni egyre gyakrabban a város felületeiről hiányzó magyar feliratok ügyével. Az összefestékezett utcanévtáblákat megtisztították, többször is bejelentést tettek a hiányzók miatt az önkormányzatnál, legutóbb pedig a jégkorong-szurkolók okozta matricázást távolították el a helységnévtábláról.

A csoport egyik aktivistája, Nagy Dávid azóta mandátumot szerzett a képviselő-testületben, így novembertől még gyakoribbak az ilyen témájú felszólalások a városházán.
Az ifjú képviselő legutóbb a Szigeten található kültéri edzőgépekre hívta fel a figyelmet. „Nagyon megörültem ennek az új kezdeményezésnek. Jómagam is a rendszeres mozgás és sport híve vagyok. Elszomorított viszont, hogy a sok ígéret ellenére az információs tábla csupán szlovákul lett kitéve.”
A magyar táblaAkkor az ügy sajnos visszhang nélkül maradt, ám az új év elején kellemes meglepetésben részesülhettek az újváriak. A szlovák tájékoztató tábla mellett ugyanis megjelent annak magyar változata is. Ez ugyan kis öröm, apró előrelépés, mégis módfelett tudnak neki örülni az ügy szorgalmazói, annak ellenére, hogy ugyebár „nem lesz ettől olcsóbb a kenyér”.

„Úgy érzem, kezd pislákolni a fény az alagút végén. Mi ugyanis nem kérünk semmi mást, csak a jogaink betartását és biztosítását. Többször elmondtam: ha eltűnnek a feliratok, abbamarad a nyelvhasználat; ha abbamarad a nyelvhasználat, elvész a nemzet. Ezért tehát továbbra is azon fogok dolgozni, hogy városunkban jelen legyenek a magyar feliratok is. Sokszor kapjuk a kritikát, hogy ez nem fontos téma, és mással kellene foglalkoznunk. Nos, a szociális helyzet és a megélhetés javítása szintén egy nagyon fontos téma mindannyiunk számára. De ezt az érvelést sosem értettem. A kettő ugyanis nem függ össze. Nem akadályozza, nem zárja ki, sőt úgy gondolom, inkább kiegészítik egymást. Mindkét fronton harcolni kell. Most ezen értünk el egy apró sikert. Legközelebb remélhetőleg más téren is lesz eredmény” – mondta el a Felvidék.ma-nak az érsekújvári MKP-s képviselő.

tsák, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”50748,49644,49099″}