51675

Ukrajnának nem támadó, hanem védelmi célból van szüksége arra, hogy katonai és védelmi képességeit erősítse – jelentette ki Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök pénteken Kijevben a Robert Fico szlovák kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
Fico kijelentette, hogy Szlovákia támogatja Francois Hollande francia államfő és Angela Merkel német kancellár kezdeményezését a kelet-ukrajnai konfliktus békés, diplomáciai úton történő rendezésére. Hangsúlyozta, hogy a konfliktus csakis békés eszközökkel oldható meg, közölte az MTI.
Jacenyuk szerint Kijev tisztában van azzal, hogy “klasszikus értelemben vett katonai megoldása” nincs a kelet-ukrajnai válságnak. “Teljesen világos, hogy Európának békére van szüksége. De Európa békéje Ukrajna békéjétől függ, és ahhoz, hogy elérje ezt a békét, képesnek kell lennie megvédenie magát” – hangoztatta Jacenyuk.
Fico szavai szerint egyetértés volt ukrán kollégájával abban, hogy a kelet-ukrajnai válság megoldásának kulcsa Ukrajna felvirágzásában, gazdasági fejlődésében van. A kormányfő kijelentette, hogy Szlovákia kész megosztani a reformok véghezvitele terén szerzett tapasztatait Ukrajnával.
Közölte, hogy Szlovákia újabb segélyszállítmányt készül Ukrajnába küldeni a Donyec-medencében élők megsegítésére. A szükséges iratokat már átadta a Nemzetközi Vöröskeresztnek, és hamarosan Ukrajnába érkezik hat teherautónyi segélyszállítmány, amely gyógyszereket, gyógykészítményeket és ruhákat tartalmaz.
A két kormányfő megbeszélésén szó volt a Szlovákiából Ukrajnába irányuló fordított irányú (reverz) gázszállításokról. Jacenyuk közölte, hogy Ukrajna januárban több földgázt vásárolt Szlovákiától, mint Oroszországtól, mert előbbitől kedvezőbb áron kapta.

Felvidék.ma
Fotó: TASR
{iarelatednews articleid=”51649″}