52089

A szokásoknak megfelelően február első keddjén, azaz harmadikán ülésezett a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának Koordinációs Bizottsága Somorján. A megbeszélésen szó esett a legutóbbi, aktuális fejleményekről, Tokár Géza szóvivő többek között a Pátrián is fejtegette a Kerekasztal ténykedését (az adást itt lehet meghallgatni).

A megbeszélésen ismételten előkerült a földrajzi nevek témája. Hosszú távon nagy szükség lenne egy kiadványra a hivatalos helynevekről, hiszen jelenleg csak a 20 százalékos arányt meghaladó települések esetében rögzíti azt a belügyminisztérium névjegyzéke.

A kétnyelvűség és a nyelvhasználat kapcsán szó esett a kürti borfesztivál körül várható aktuális fejleményekről, a komáromi vállalati kétnyelvűsítés lehetőségeiről. A létező mozgalmak és kezdeményezések felkarolásán túl fontos, hogy a kétnyelvűség ügye ismételten előkerüljön a lehető legtöbb fórumon. Az utóbbi hetek eseményei mindezt igazolták: Somorján széleskörű összefogás született a Kaufland kétnyelvűsítéséért, a Google pedig elérhetővé tette a magyar helységneveket a virtuális térképén. Mindkét történetnek komoly előzménye van, s utózöngéi is lesznek.

A közeljövőben a gazdasági bizottság is hallat magáról, Rajkovics Péter jóvoltából a pénzügyi intelligenciáról indulnak tanfolyamok a közeljövőben Egy óra a gazdaságról címen.

A Kerekasztal a Jogsegély közreműködésével mind a kulturális minisztériumtól, mind pedig a kormányhivataltól kikérte a kisebbségi és a többségi nyelvhasználatot érintő vizsgálatokra vonatkozó visszamenőleges adatokat. A válaszok megérkeztek, teljeskörű áttekintésünk van arról, hogy hány jogsértés történt az elmúlt időszakban – legalábbis a hatóságok szerint -, továbbá mi lett mindezen ügyek kimenetele. A magyar méltánytalanságokat érintő bejelentésekhez kapcsolódik, hogy háromféle dokumentum mintabeadványai készültek el, a magyarul születési bizonyítványt, házasságlevelet és halotti bizonyítványt igénylőknek csak le kell tölteniük azokat a Kerekasztal vagy a Jogsegélyszolgálat honlapjáról (a link és a dokumentumok napokon belül hozzáférhetőek lesznek). A Kulturális Bizottság Haraszti Gyula révén éves kimutatást készített a 2014-es évre vonatkozó kisebbségi támogatásokról.

A megbeszélésen szó esett az államfőnek írt kérvény és levél sorsáról, a Komáromban és Gútán formálódó vállalkozási nyelvhasználatot érintő felmérésről, valamint az önkormányzatiságot érintő vitáról. A közeljövőben szükséges elkezdeni továbbá a beíratásokkal kapcsolatos egységes fellépést lehetővé tevő egyeztetéseket. Döntés született arról, hogy az óvodák bővítését érintő támogatások kapcsán a Kerekasztal felveszi a kapcsolatot az érintett magyar intézményekkel, továbbá a közelgő választásokra való tekintettel át kell gondolni, milyen módon alakul majd politikai érdekképviseletünk és lehetőségeink a következő négy évben. A következő ülés március 3-án, tíz órai kezdettel valósul meg Somorján.

kerekasztal.org/Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”51413,51362,51027,50614″}