51997

Korábban nagy sikert aratott az ifjúsági mozgalom kétnyelvűsítési kezdeményezése. Ennek keretén belül a fiatalok sablon szerűen készítettek kétnyelvű nyitvatartási és egyéb információs táblákat. Mintegy 55 üzlethelyiséget ajándékoztam meg ezekkel, amit javarészt el is fogadtak az üzemeltetők.

Ezt a kezdeményezést idén is folytatták a fiatalok, ám kreativitásukat továbbfejlesztették. Tekintettel, hogy minden üzletnek más és más a stílusa, vizuális megjelenési formája, ezért mindenkinek a kedvére téve ezúttal pontosan olyan táblákat készítettek, mint amilyet eddig is használtak az adott üzletben. A különbség csupán annyi, hogy a szlovák mellett már magyarul is szerepeltek az információk.

Iván Tamás szerint a kétnyelvűség kérdése sok esetben nem döntés vagy elhatározás, csupán kényelmi szempont. „A legtöbb vállalkozónak egyáltalán nem jelent problémát a feliratait magyarul is feltüntetni, de az igazat megvallva sokaknak eszükbe sem jut ez.

Sokkal értelmesebbnek és eredményesebbnek látjuk, hogy pozitív hatást keltve, kedveskedünk a vállalkozóknak, mint figyelemfelkeltve leragasztózni vagy lefesteni a felirataikat. Szinte mindenhol pozitív volt a fogadtatása az akciónknak. Volt ahol meglepődtek, de örültek a nem várt ajándéknak. Ami viszont még fontosabb, hogy sok helyről ígéretet kaptunk, hogy a cégtáblát és hirdetőfelületeket is kétnyelvűsíteni fogják ennek hatására.”

A folyamatok generálják magukat, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy megannyi újonnan nyílt vállalkozás igyekszik már eleve kétnyelvűen kommunikálni Szepsiben (is).

„Az ajándékozási hullámunk hatására rengetegen elkezdtek beszélni erről a városban, aminek pozitív hozadéka is lett azzal, hogy egyre több és több helyen találkozhatunk már magyar feliratokkal új helyeken. Persze még mindig van hová fejlődni, de úgy gondoljuk, jó úton járunk” – zárta a Via Nova országos alelnöke.

További hír a Via Nova háza tájáról, hogy Felvidék másik végében, Érsekújváron a szepsi kezdeményezéssel egyidőben pedig a régi magyar és honvéd sírokat tették rendbe Bucsek Dominik és Hancko Róbert hathatós közbenjárásával.

tsák, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”51941,51837,50990,50616,49741,51273″}