53410

Az elmúlt hét során 8. alkalommal rendeztünk Madárles tábort a búcsi Katona Mihály Alapiskolában. A nemzetközinek is mondható tábor alkalmából 13 szakember fordult meg az iskolában Magyarországról, Felvidékről és Délvidékről. Voltak köztük madártudósok, csillagászok, fotósok, erdészeti és környezetvédelmi szakemberek.

A táborban résztvevő tanulók a madármegfigyelésen kívül előadásokat hallgathattak, foglalkozásokon vehettek részt. Az idén az időjárás is kegyeibe fogadott bennünket, csillagászatra is sor került.

TerepszemleMadármegfigyeléseket a falu különféle élőhelyein tartunk évről évre Katona Mihály vezetésével, valamint minden évben ellátogatunk a környék valamelyik madárvilágban gazdag élőhelyére. Idén a libádi halastavak vízimadarait figyeltük meg Gúgh János vezetésével. A madármegfigyelésben további segítőnk volt még Sándor Csaba tanár, erdőmérnök.

Tanulóink Dobson Zsófia, a Kemencei Erdei Iskola vezetője irányításával interaktív módon ismerkedtek az erdő gyógy- és festőnövényeivel.
A csillagászat rejtelmeibe Kovács Károly és Marton Géza vezették be az érdeklődőket. A fény éve kapcsán felvételeket néztünk meg az égbolton kialakuló fényjelenségekről, valamint előadást hallgattunk a napórákról. A legügyesebbek napórát is készítettek.
Tehetséges fotósainkkal Benedek László gömöri fotós foglalkozott, elméletben és gyakorlatban egyaránt.

Egy új kezdeményezést is elindítottunk diákjaink körében, kihasználva a technikai lehetőségeinket, kisfilmeket készítettünk a madárlesről és a falu nevezetességeiről. Ehhez Pézman Zoltán operatőr adott hasznos tanácsokat.

Tervbe vettük egy tanösvény kialakítását a faluban, ennek első tábláit terveztük meg a hét folyamán Melecske Zsuzsannával.

Idén is vendégeink voltak a délvidéki Egretta természetfotós csoport tagjai, a Lukács testvérek és édesapjuk, Lukács Sándor fotóművész. A sok éven át tartó fotózásból és filmezésből készítették legújabb természetfilmjüket a vízimadarak életéről, amit levetítettek a tábor résztvevőinek.

A felsorolt aktivitások a 8. madárles keretében a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósultak meg.

Hasznos hét volt, minden érdeklődő tanulónk megtalálhatta a neki megfelelő programot, az egész hetes rendezvényt a Kicsi Hang verséneklő együttes koncertje tette még színesebbé.

Győző Andrea,Felvidék.ma
a KMAI igazgatója
MegfigyelésA Kicsi Hang koncertjeFotómustraA fotók kiértékelése{iarelatednews articleid=”51430,53307,52983,52705,52354,52228,51505,49059″}