52862

Kisebb vagyont égetnek el minden évben régiónk vállalatai csak azzal, hogy alkalmazottaik a munka végeztével bekapcsolva hagyják számítógépüket. Az Intel által készített felmérésből kiderül: a szlovák vállalatok a legpazarlóbbak a régióban.

Az Intel kutatása négy ország 576 vállalatára terjedt ki a kelet-közép-európai térségben. Mint kiderült: az itt működő vállalatok mintegy harmada fütyül a munkahelyi számítógépek áramfogyasztására – ezzel éves szinten akár milliós nagyságrendű plusz költséget okozva. Az Intel magyarországi kiskereskedelmi marketingmenedzsere, Horváth Richárd szerint a legtöbb cégnél senki sem felel a vállalat által felhasznált energiáért, annak ellenére, hogy a vállalati informatika használja fel az áram jelentős részét, és a cégek többségénél az energiaköltségek jelentik a harmadik legjelentősebb költségtényezőt a gyártással és a bérekkel kapcsolatos kiadások után. Egy bekapcsolva hagyott ötéves asztali számítógép 115 forintnak megfelelő áramot fogyaszt naponta még akkor is, ha a monitort kikapcsolják. Ha az alkalmazottak a hétvégére, az ünnepekre és a szabadságuk idejére sem kapcsolják ki a számítógépeket, az több mint 40 ezer forint áramköltséget jelent éves szinten gépenként az Intel szerint.

A felmérés szerint a szlovák alkalmazottak a legfigyelmetlenebb számítógép-felhasználók a régióban: 55 százalékuk éjszakára is bekapcsolva hagyja számítógépét, ezzel szemben a Csehországban dolgozók 36 százaléka, a magyar és lengyel munkavállalók csupán 17 százaléka nem kapcsolja ki készülékét munkaidő után. A vizsgálat arra is rámutatott, hogy a cseh vállalatok csaknem kétharmadánál a rendszergazdát egyáltalán nem érdekli a készülékek energiafogyasztása, itt motiválják legkevésbé az alkalmazottakat az energiatakarékos megoldások használatára és a költségek csökkentésére.

Bár az Intel szerint a dolgozókra még azoknak a cégeknek sincs abszolút ráhatása, amelyek felhívják az alkalmazottak figyelmét vagy közvetlenül utasításban adják ki, hogy kapcsolják ki a számítógépüket hazainduláskor. Kiderült továbbá, hogy a kevesebb mint 200 alkalmazottat foglalkoztató középvállalatok a legfigyelmesebbek e téren: a 200-500 fős cégeknél tízből három számítógépet hagynak bekapcsolva éjszakára, míg az 500-nál nagyobb létszámúaknál tízből négyet.

mti, Felvidék.ma