53460

A Vígmajálison jelentették be, hogy a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház társulata vendégjátékra a Pesti Színházba megy majd május 6-án. Roman Polak rendezésében, a Carpathian Thriller című előadást láthatja a közönség, magyar felirattal.

Zenés szabadtéri műsorral köszöntötték a tavaszt a Vígszínház: a május 1-jei, pénteki Vígmajálison a színház 119. születésnapját ünnepli a társulat az épület előtt, a Szent István körúton.
A pénteken délután fél háromkor kezdődő, délután négy óráig tartó Vígmajálison a társulat tagjai kedvenc dalaikat adták elő a közönségnek.
Az eseményen májusfát állítottak, és Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója ismertette a színház következő, jubileumi, 120. évadának előadásait – olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják, a délután folyamán kedvezményesen lehetett megvásárolni a következő évadra szóló bérletet, amelyet kérésre a Vígszínház művészei a helyszínen dedikálnak.

A Vígszínház közleménye kitért arra is: május 6-án, szerdán a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház társulata érkezik vendégjátékra a Pesti Színházba. Roman Polak rendezésében, a Carpathian Thriller című előadást láthatja a közönség, magyar felirattal.
A Carpathian Thriller szerzője Eugen Gindl, szlovák újságíró, játékfilmes és televíziós forgatókönyvíró, aki színdarab formájában dolgozta fel saját élményét, amikor 1998-ban újságíróként egy korrupciós üggyel foglalkozott. A darabot 2013-ban mutatta be a Szlovák Nemzeti Színház.
A színház közleményében kiemelik: május 6-án Hanoch Levin Átutazók című komédiát, Eszenyi Enikő rendezését utoljára láthatja a Vígszínház közönsége. “Ebben a darabban csodálhatjuk meg Törőcsik Mari szavak nélküli, briliáns játékát” – olvasható az előadás ismertetőjében.

Felvidék.ma
Fotó: Mohai Balázs, MTI