53862

Tizedik alkalommal hirdették meg az országos népzenei vetélkedőt népdalénekesek, népdalkörök, népi hangszerszólisták és népi hangszeres együttesek részére. A Kassa-környéke területi fordulót Buzitán rendezték.

Verőfényes májusi szombat délután, május 16-án rendezték a Bíborpiros szép rózsa országos népzenei vetélkedő Kassa-környéke járási válogató fordulóját Buzitán, a helyi kultúrház nagytermében. A járási vetélkedőt a Csemadok Kassa-környéke Területi Választmány titkársága szervezte.
Ennek a népzenei vetélkedőnek és megmérettetésnek a Kassa-környéki járásban – a Bódva-völgyében, a Kanyapta mentén és a Hernád partján is az volt a célja, hogy megőrizze és átadja azt, amit örökül kaptunk anyáinktól és apáinktól, hogy mi is tovább adhassuk az utánunk jövőknek.

Bíborpiros szép rózsa címmel immár tizedik alkalommal került megrendezésre a szlovákiai magyar népzenekedvelők és művelők országos seregszemléje, vetélkedőszerű megmérettetése. A vetélkedősorozat célja, folytatva az egykori, mára már fogalommá vált Tavaszi szél eszméit, országos fórumot biztosítani népdalénekesek és népdalkörök, valamint népzenei hangszerszólisták és zenekarok részére.
A Csemadok feladata pedig a továbbiakban is a népzenei mozgalom szakmai támogatása, ösztönzése és fejlesztése. A szakma véleménynyilvánításai az egyes fordulók alkalmával visszajelzésül szolgálhatnak a résztvevők számára, megerősítve vagy irányt mutatva további tevékenységükhöz.

A vetélkedő kezdetén Mohňanský József, Buzita község polgármestere köszöntötte a vendégeket és a versenyzőket. Majd Csoltkó Jenő, a Csemadok Kassa-környéke Területi Választmány elnöke a Csemadok Kassa-környéke Területi Választmánya nevében megnyitotta a Bíborpiros szép rózsa népzenei vetélkedő Kassa-környéke járási válogató fordulóját. Bevezetőjében Zborai Imre a Csemadok Kassa-környéke Területi Választmány titkára megköszönte mindazoknak, akik a Csemadok Területi Választmánya mellett segítettek megszervezni a népzenei versenyt. Elsősorban a Buzitai Községi Hivatal és Önkormányzat alkalmazottainak köszönte meg, hogy a találkozónak vállalták a házigazda szerepét, a Buzitai Csemadok Alapszervezet vezetőségének és tagjainak, hogy elősegítették a seregszemle megszervezését, a nagyterem és a színpad díszítését. Megköszönte a Dunaszerdahelyen működő Szlovákiai Magyar Művelődési Intézetének szakmai jó tanácsait és anyagi segítségét, megköszönte a Csereháti Művészeti Egyesület vezetőinek és képviselőinek is a segítséget.

A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet versenyszabályzata értelmében és versenyfelhívása alapján, a szólóénekesek, éneklőcsoportok, népdalkörök és citerazenekarok bemutattak egy-egy népdalcsokrot népzenei kincsestárunkból. Négy tagú zsűri bírálta el és értékelte a színpadon elhangzottakat.
A zsűriben a következők kaptak helyet: Joób Árpád, Dr., népzenekutató, a Nyíregyházi Főiskola nyugalmazott tanszékvezető tanára, a zsűri elnöke, Boda Ferenc, a Csemadok Kassa-környéke Területi Választmány volt titkára, a Csereháti Művészeti Egyesület elnöke, Viszlai Tibor, zeneoktató, a Szepsi Művészeti Alapiskola tanára, Matu Mónika, a Gondola verséneklő együttes énekese. A versenyzőknek a tér-, fény- és hangtechnikát Tóth László és kis csapata biztosítja Makrancról, akik a verseny teljes hangterjedelmét hanghordozóra vették.

A versenyzők két kategóriában mérték össze erejüket. Az ének kategóriában külön a népdalénekesek, a szólisták és külön a népdalkörök, éneklőcsoportok versenyeztek, korcsoportonként az alapiskolások, valamint a középiskolások és a felnőttek csoportjai. A hangszeres kategóriában pedig a citerazenekarok léptek színpadra.
Tizennégy versenyprodukciót láthatott és hallhatott a közönség. Öt szólistának, népdalénekesnek szurkolhattak, hét népdalkörnek és énekcsoportnak, valamint két citerazenekarnak tapsolhattak. A versenyzők életvidámak voltak, de hozzáállásuk és viselkedésük fegyelmezett volt, mind a tizennégy versenyprodukció tetszett a nézőknek.

A vetélkedőt elsőként a Buzitai Magyar Tannyelvű Alapiskola Citerazenekara nyitotta meg, utána felváltva a szólisták és a népdalkörök versenyeztek. A versenyzők a verőfényes májusi délután szépséget és értéket osztottak meg a közönséggel és versenytársaikkal. A népzenei vetélkedő versenyelőadásaik bemutatása után a zsűri elbírálta a látottakat és hallottakat, igazságos döntést hozott, az arra legrátermettebbeket juttatta tovább a kerületi elődöntőre.
Rövid szünet után a zsűri meghozta döntését. Az ünnepélyes eredményhirdetés előtt minden fellépő szólóénekes, népdalkör és citerazenekar emléklapot és egy-egy szál virágot vehetett át a versenyen való részvételért és sikeres szereplésért.

A versenyzőknek az emléklapokat és virágokat Mohňanský József és Csoltkó Jenő adta át. A szervezők a zsűri tagjainak ajándéktáskával köszönték meg példaértékű munkájukat. Joób Árpád, népzenekutató, a Nyíregyházi Főiskola nyugalmazott tanszékvezető tanára, a zsűri elnöke röviden értékelte a bemutatott és előadott versenyelőadásokat és kihirdette a kerületi elődöntőre továbbjutottak névsorát, majd a szervezők elismerő oklevelet nyújtottak át a továbbjutóknak.

A zsűri tizenhárom versenyprodukciót juttatott tovább a kerületi elődöntőre. Csupán egy versenyző, a fiatal Rybár Krisztina, a Tornai Speciális Iskola negyedikes tanulója nem jutott a kerületi fordulóba. A zsűri tehetségesnek nevezte a fiatal versenyzőt és további szorgalomra és népdaléneklésre biztatta és serkentette.

A népzenei vetélkedő kerületi elődöntőjén a Kassa-környéki járást, annak szűkebb régióját, a Bódva-völgyét, a Kanyapta mentét és a Hernád partját a következő versenyzők, szólóénekesek, népdalkörök, éneklőcsoportok és citerazenekarok képviselik majd: Berta Lucia Fanni Abaújszináról, Červený Éva Ájból, Rezes Gyula Szepsiből, Demko András Nagyidáról, mint népdalénekesek és szólisták, a Buzitai Magyar Tannyelvű Alapiskola Gyermek Citerazenekara, a Buzitai Citerazenekar, valamint a következő népdalkörök, a Bodollói Búzakalász Éneklőcsoport, Abaújszinai Rozmaringsarj Néptánc Együttes, a Makranci Cserépszín Éneklőcsoport, a Tornai Búzavirág Vegyes Éneklőcsoport, Abaújszinai Rozmaring Néptáncegyüttes, az Abaújszinai Rozmaring Hagyományőrző Csoport és a Szepsi Asszonykórus.

Az eredményhirdetés után Zborai Imre közös éneklésre hívta és kérte a versenyzőket. Arra kérte a fellépő szólóénekeseket, a bemutatkozott éneklőcsoportok és citerazenekarok valamennyi tagját, hogy közösen énekeljék előbb a Tavaszi szél vizet áraszt, majd az Írem, írem, fehér írem kezdetű dalt.
Az eredményhirdetés után, a verseny végén Zborai Imre, a Csemadok Kassa-környéke Területi Választmány titkára, a népzenei vetélkedő járási fordulójának főszervezője felemelt fővel, bátran kijelentette: “Ez a verőfényes májusi délután valóban a miénk volt, a Csemadokosok nagy családjának közös találkozója és ünnepe, szűkebb régiónkban, itt a Bódva-völgyében, a Kanyapta mentén és a Hernád partján levő településeken élő, őseink kultúráját, a népdalt, a népzenét kedvelők összejövetele és seregszemléje.”

Legközelebb Jólészen május 22-én, pénteken 10.00 órakor a gyermek- és ifjúsági kategóriában, 17.00 órakor a felnőttek kategóriájában kerül sor a megmérettetésre. Május 23-án, szombaton – a Dunaszerdahelyi járásból jelentkezők versenyeznek Felsőpatonyban.

Felvidék.ma
Zborai Imre további fényképei a buzitai versenyről ITT>>>. {iarelatednews articleid=”50710,42801″}