53553

A Limes-Anavum Regionális Honismereti Társulás harmadik alkalommal hirdette meg a Szülőföldem szeretlek című honismereti vetélkedőt a szűkebb-tágabb régió alapiskolás diákjai részére. A felhívásra három tagú csoportokat vártak, melyek lehettek iskola vagy akár civil szervezet képviseletében.

A vetélkedő idén két központi témát dolgozott fel:
– Az I. vagy II. világháború emlékei: leszármazottak elbeszélései, tárgyi eszközök feltárása, dokumentumok bemutatása (levelek, tábori lapok, jegyzetek, fényképek, stb.), és a helyi emlékművek, emlékjelek, táblák bemutatása fotódokumentumon, (statisztikai adatok ismertetése, stb.), világháborús dalok, versek összegyűjtése.
– Lengyel menekültek feltárása a régióban (Párkánytól – Zselízig): dokumentumok, elbeszélések és emlékjelek feltérképezése.

A csapatok írásban, szóban, vagy prezentáció formában mutathatnak be a témakörökről előadásukat 10-15 perces időkeretben.

A felhívásra 6 csapat jelentkezett be: Párkány, Érsekkéty, Vágsellye, Muzsla, Kürt, Bény. Ők a felállított sorrendben mutatták be prezentációjukat a párkányi kultúrház kis termében a közönségnek és a szakmai zsűrinek, akit Csonka Ákos, Pethő Attila és Juhász Gyula alkottak.

A szervezők kérésére és a zsűri nagy megkönnyebbülésére rangsorolni nem kellet a diákokat, mivel mint Dániel Erzsébet elmondta a kiírás célja nem az volt, hogy egymást túlszárnyalják a munkák, hanem, hogy ösztönözzék a fiatalokat a helytörténeti kutatómunkára.

„Rendkívül színvonalas és felbecsülhetetlen értékű munkákat mutattak be a tanulók, amiből nem csak ők és a többi résztvevő tudott sokat tanulni, hanem, mi az elbírálók is. A világháborús események olyan messzinek tűnnek, és a TV-ben sugárzott amerikai filmekből sokan úgy gondolják, hogy ez valami nagyon régi, távoli dolog, pedig a II világháború frontja itt a mi térségünkben konkrétan 3 hónapig állt és pusztított. Nagyszüleink átélői voltak ezeknek a borzalmaknak, sok nagyapa pedig a Don-kanyart is megjárta. Ezt nevezik élő történelemnek, ennek feldolgozása mindannyiunk kötelessége, hiszen hozzánk tartozik. Voltak diákok, akik abbeli nehézségeikről számoltak be, hogy egyes adatközlőik szerint nem kellene bolygatni a múltat. Sok ilyen ‘tévnézet’ van.
Gyökereink megismerése nem a múlt bolygatása, sőt, ha a ‘mát’, a vidéket uraló kedvezőtlen gazdasági és szociális állapotokat elemezzük, akkor nem tekinthetünk el attól a ténytől, hogy ez javarészt annak a következménye, hogy nem kímélve az ittenieket pusztított végig a 20. század” – mondta el a Felvidék.ma-nak a zsűri egyik tagja, Csonka Ákos.

A bemutatást és a szakmai értékelést követően a Limes Anavum munkatársai elismerő oklevelekben és értékes ajándékokban részesítették a diákokat. Majd együttesen ellátogattak az oroszkai Hadtörténeti Múzeumba, ahol a fantasztikus tárlat megtekintése után ebéddel ért véget a program.

MG, Felvidék.ma
További fényképek Képgalériánkban ITT>>> érhetők el.
ElőadásSzakmai értékelésekA hadi múzeumban{iarelatednews articleid=”33979,32738,51478,50310,47694,47494″}