A Csemadokot 1949. március 5-én alapították Pozsonyban, Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete néven, innen ered a Csemadok mozaikszó. Az 1950-es évek közepétől kezdődően hagyományt teremtve számos országos kulturális rendezvény alapjait rakták le, amelyek közül a Zselízi Országos Népművészeti Fesztivál és a Gombaszögi Fesztivál több tízezer fős látogatottsággal rendelkezett.
A szervezet elnevezését 1968-ban módosították először, kulturális tevékenységét ezt követően Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége név alatt folytatta. Nevét 1990-ben Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetségére változtatták. Csehszlovákia szétesése után elnevezését 1993-ban ismét módosították, ekkor vette fel a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség nevet.
A felvidéki magyarok a trianoni békediktátum után egy idegen ország uralma alá kerültek, az értelmiség nagy része a csonka országba települt, s az itt maradottak kénytelenek voltak újraszervezni kulturális életüket, mely bizony nem ment zökkenőmentesen. A húszas években sokáig nem volt az egész magyar nyelvterületet átfogó országos szervezete. Több kísérlet után végül az ellenzéki pártok mellet működő Kultúrreferátus vezetőjének, Sziklay Ferencnek a szervező munkájának eredményeként 1925-ben megalakult az országos hatáskörű Szlovenszkói Magyar Kultúregylet (SZMKE) – igaz a hatóságok akadékoskodása miatt hivatalos bejegyzésére csak 1928-ban került sor.
A szervezet keresztény-nemzeti szellemiségben működött, s fő célja a már működő kulturális szervezetek összefogása és egységes kultúrpolitika kialakítása volt. Elnökévé a pozsonyi Toldy-kör elnökét, Jankovics Marcellt, főtitkárává pedig a komáromi Jókai Egyesület főtitkárát, Alapy Gyulát választották. Mindkét úr óriási küzdelmet folytatott a két világháború közti Csehszlovákiában élő magyarok megmaradása érdekében, azért, hogy gondjaikat, szenvedéseiket enyhítsék, és hogy újjászervezzenek egy kulturális központot, mely Felvidéken addig nem igen alakult ki és Budapest elcsatolásával megszűnt. A SZMKE azonban a kezdeti években csupán néhány régióban tudott gyökeret ereszteni, s leginkább csak Komárom, Léva, Losonc környékén tudott valós tevékenységet kifejteni.
A szervezet tevékenysége az 1930-as évek közepén, Révay István elnöksége idején kapott új lendületet. Révay mellett Schubert Tódor, Staud Gábor és Szombathy Viktor szerepe volt jelentős a szervezet tevékenységében. Jankovics Marcell pedig a háttérből irányított. A SZMKE népszerűségét mutatja, hogy 1938-ban az egyesület taglétszáma már meghaladta a tízezret, több mint 162 településen működött helyi szervezete, amelyek keretén belül színjátszó és irodalmi körök, népdalcsoportok stb. működtek. A harmincas években kezdődött kultúrház-építő akciónak köszönhetően 1938-ban már a kultúregyesület már 15 saját tulajdonban lévő kultúrházzal is rendelkezett.
A SZMKE szakelőadások és szabadegyetemeket szervezett, mozgókönyvtárakat üzemeltetett, s rendszeres támogatást nyújtott a hátrányos szociális helyzetű főiskolai hallgatóknak, és a szegény és beteg gyerekeknek is. Az 1938-as bécsi döntéssel a szervezet működése egy időre formálissá vált, 1940-ben azonban Széchenyi Magyar Kulturális Egyesület (SZMKE) néven újraindította működését, tagsága 1944-re elérte a 12 ezer főt, a helyi szervezetek száma pedig 184 volt Majd Csehszlovákia visszaállítása után a szervezetet természetesen betiltották…
S a hangsúly a betiltáson van. Egy olyan szervezetet tiltottak be, amelynek 162/184 településen 10-12 ezer tagja volt. S a CSEMADOK – melyet ugye a kommunista rendszer engedélyezett – nem tekinthető a SZMKE jogutódjának.
Eszemben sincs elvenni az érdemet a CSEMADOK-tól, mert tudom, hogy a kommunizmus alatt egyszerűen nem volt más módja a kultúra terjesztésének, és ha nem lett volna CSEMADOK sem, akkor most valószínűleg sokkal-sokkal rosszabb állapotban lenne a felvidéki magyarság, mint ma.
De úgy gondolom, hogy ´89 után újjá kellett volna szervezni a SZMKE-et, melyért az akkori vezetők képesek lettek volna az életüket is adni, s melyért sokszor meghurcolták Őket. Ez a szervezet túl komoly és fontos tevékenységet fejtett ki ahhoz, hogy csak úgy elfeledjük a nevét és megfeledkezzünk a szervezet nevében kultúrmunkát kifejtő hazafiakról. Meggyőződésem, hogy a szervezet elfeledésével és azzal, hogy ´89 után nem alapították újra azt, valójában asszisztáltunk ahhoz, hogy a kommunista diktatúra betiltotta a szervezetet és vezetőit sokszor meghurcolta.
Javaslatom tehát az lenne, hogy el kellene gondolkodni a CSEMADOK átnevezéséről. Persze tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű. A témát a köztudatba kell emelni. A CSEMADOK, annak ellenére, hogy működik, ugye nagyon el van öregedve. Igaz, hogy sokan csatlakoztunk hozzá mi fiatalok is az utóbbi időben, de ez egyelőre kevés. A névváltoztatással, esetleg névkiegészítéssel mintegy úgy korszakot lehetne nyitni a CSEMADOK működésében, ha nem is gyakorlati síkon, de első lépésként elméletin mindenképpen. Mert sokan már csak a kommunizmussal való kapcsolat miatt, sem igen akarnak csatlakozni a szervezethez. Olyanok, akik igazi magyar érzelműek, de nagyon kommunistaellenesek, akik Kossuth és Széchenyi eszméit szomjazzák, avagy a régiek nagy dicsőségét kívánják vissza. S itt nem is csak a név cseréje a fontos. Ezt az egészet egybe lehetne kötni egyfajta nyitással, stílusváltással, szemléletváltással – persze csakis pozitív, építő és haladó szellemben. Természetesen nem fog minden egyről kettőre változni az alapszervezetekben, de elindulhat valami. Tegyük a kezünket a szívünkre. Kell a frissítés, a váltás, az újítás. Minden téren. De ok nélküli váltások általában vergődésként hatnak. Itt most nyomós okot lehetne találni.
Mert vannak felvidéki személyek, akiket, és akik munkáját nem lehet feledni és a SZMKE tagjai ilyenek. Az pedig, hogy betiltották és felszámolták a szervezetet óriási bűn volt. Viszont az is az, hogy közösségünk azóta sem rehabilitálta őket.
Méry János, Felvidék.ma
