54891

A Martfeszt negyedik napja sportrendezvénnyel kezdődött. Majd déltől a társadalom-politikai fórumok sora következett. Dunajszky Géza a pozsonyligetfalui mészárlásról beszélt. Szó volt az asszimilációról, a Felvidék-márkáról. A délután a kárpát-medencei kerekasztal-beszélgetéssel zárult. Folytatódott a jótékonykodás is, a kultúrház előtti parkban MartFeszt Angyalai jótékonysági koncertet szerveztek a beteg gyermek részére.

A Felvidék Rádió szervezésében délelőtt rendhagyó ügyességi- és vizes vetélkedőre került sor a Zsittnyan István Kultúrház melletti parkban. A martolimpián olyan különleges és mókás sportágak szerepeltek, mint a gumicsizmadobás, zsákban futás, talicskázás. Bővebben ITT>>>.

A szombati fórumok sorát Dunajszky Géza felvidéki író, közéleti személyiség előadása nyitotta meg, melynek a Erdei előadótér adott otthont. A kerekasztal-beszélgetés témája a Titkok nyomában címmel megjelent könyv volt, amely a hetven évvel ezelőtti pozsonyligetfalui tragédiáról szól. Dunajszky Géza elmondta, az eddigi ismeretek alapján három táborban, három különböző rezsimben is történtek kivégzések a ligetfalui katonai erődrendszer területén. Az erődrendszert mára az autópálya és pihenőpark fedi. A táborok rendjét ezidáig sem a magyar, sem a szlovák történészek nem vizsgálták. Mint elhangzott szeretnék pontosan tudni, kik voltak az áldozatok, és mennyien. Úgy vélik, nem az eredeti iratokat semmisítették meg, azok megtalálhatóak a prágai katonai hivatalban. Bővebben ITT>>>.

Bauer Béla szociológus, egyetemi docens a Századvég Alapítvány kutatója osztotta meg gondolatait az asszimilált világról. Jövőképünk felvázolásának, terveink megszövésének csak pontos állapotfelméréssel van értelme, hiszen ennek hiányában ingoványra építkeznénk – jelezte a szociológus. Az asszimiláció legfőbb megjelenési formája a vizsgált 2000-2011 időszakban a vegyesházásságok, a magyar gyerekek államnyelvi iskolába íratása, az egyre kevesebb gyermek születése, illetve elvándorlása.   További kiemelt jelentőségű ügy a kétnyelvűség kérdése. A csökkenő születésszám, az asszimiláció, valamint a nemzeti intolerancia miatt a magyarok aránya 1920 óta megcsappant ugyan, de még ma is a Kárpát-medence legnagyobb lélekszámú nemzete a magyar. Bővebben ITT>>>.  

54891 Felvidék szépei és a FLVA szombati nap programsorozatának harmadik fóruma a Felvidék-márkáról szólt. A kerekasztal-beszélgetés résztvevője volt a II. Felvidék Szépe szépségkirálynője, Balog Viktória; a szépségverseny udvarhölgyei, Szabó Bianka és Barthalos Andrea. Emellett Varga Péter és Nagy Dávid a Felvidéki Labdarúgó Egyesület vezetői, illetve Szőcs Roland az egyesület technikai vezetője és Novota Zoltán a csapatkapitánya.
„Felvidéki-márka kezdeményezéssel társadalmunkat építjük. Trianon óta nem találunk magunkra, a közösségépítő szemlélet szempontjából fontos a márkanév” – kezdte a fórumot Varga Péter. Kifejtette, a kezdeményezés alapjait a fiatalok fektették le, ennek mentén indították el a Felvidék Szépe szépségversenyt és a Felvidéki Labdarúgó Bajnokságot. Nagy Dávid az labdarúgó egyesület és bajnokság jogi alapjait vázolta fel.
Barthalos Andrea és Novota Zoltán is egyöntetűen megjegyezték: örülnek, hogy egy ilyen fontos közösségépítő kezdeményezés részévé válhattak. „Az első lépések sikeresek voltak. Ám a társadalmi és gazdasági szférába is be kellene e koncepciót vezetni. Szükséges a Felvidékhez köthető terméket felkarolása. A szellemi és anyagi téren is lehet ez bővíteni. Lényeg, hogy a magunkénak érezzük a születendő terméket. Ez az alapja a márkanévnek.” Bővebben ITT>>>.

Ezt követte Boráros Imre Kossuth-díjas színművész és Csáky Pál, az MKP EP-képviselőjének fóruma, melyen közösen ismertették a Hit és hűség színpadi játékot. Mint az Erdei előadótérben Csáky kifejtette, a történelmi visszapillantás a  Pacsirta éneke című kisregényből írta kimondottan Boráros Imre részére. Jelezte: a színmű öt nemzedék történetén keresztül mutatja be a felvidéki magyar sorsot. „Ez rólunk szól, a mi őseinkről, a mi nagyapáinkról és dédapáinkról, akik élték ezt a borzalmat”  – fogalmazott Boráros Imre. Bővebben ITT>>>. 

A Nemzetpolitikai fórumra Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárral, valamint Kelemen Hunor (RMDSZ), Pásztor István (VMSZ) és Berényi József (MKP) pártelnökökkel került sor. Berényi kitért arra, milyen gondot okoz, hogy a bevándorlási hullám elviselhetetlen méretűvé válhat. Legnagyobb kihívásként az iskolák helyzetét nevezte meg. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke megjegyezte a romániai magyarságnak is rá kellett ébrednie, hogy a jó törvények nem sikerült alkalmazniuk, mert az igazságszolgáltatás területén sem tudja a törvényeket betartatni. Pásztor István, a VMSZ elnöke szintén a bevándorlás problémájával kezdte, majd jelezte hat helyet szereztek a belgrádi parlamentben.
A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár arról tájékoztatta a hallgatókat, hogy a magyar kormány mindig is segítette az elszakított részeket autonómiatörekvéseikben. Bővebben ITT>>>. 

A délután folyamán a MartFeszt Angyalai jótékonysági rendezvényre került sor az Úszó-színpadon. A félnapos eseményfolyam része volt a zenei koncertek mellett kiselőadások és beszélgetések is. Mindeközben jótékonysági gyűjtést is folytattak a beteg gyermekek javára. Bővebben ITT>>>.

A Martlakóknak üde, friss nedűket is kínáltak. A borkóstolóval egybekötött előadást a H&V Pinczészet, Muzsla és az ugyancsak muzslai Zalaba Pincészet boraival tartották meg szombaton, július 11-én este az Árgyélus-házban. A MartFeszt előadói Mészáros Henrietta és Csákvári Viktor, valamint Zalaba József voltak. Bővebben ITT>>>.

Az esti zenei program a fergeteges Nagy Feró és a Beatrice, Deák Bill Gyula és az LGT emlékzenekar koncertjeivel ért véget.
A szabadegyetem zárónapjára, július 12-én vasárnap kerül sor. Részletes program Eseménynaptárunkban ITT. Ma a Balkan Fanatik, az Ismerős Arcok zenél a Turul színpadon.

További képek a negyedik napról megtekinthetők a Képgalériánkban ITT>>>.
Az MKP képriportja a facebookon ITT, a martfeszt.sk képriportja pedig ITT>>> tekinthető meg.
A Felvidék.ma a Martosi Szabadegyetem fő médiapartnere.

Pásztor Péter, Felvidék.ma
Fotó: Homoly Erzsébet és Pásztor Péter {iarelatednews articleid=”54884,54870,54850″}