55869

Forradalmi Budapest-térképet tervezett Sátor Dénes, fiatal felvidéki magyar formatervező, melyet már most világsikernek tartanak.

Sátor Dénes rendhagyó térképe egy gumilabdából készült. Tulajdonképpen egy levegővel töltött stresszlabda, melyen Budapest térképe látható kicsiben. Ha egy-egy városrészt nagyobban szeretnénk látni, akkor az ellentétes oldalon össze kell szorítani a labdát, így az oda tóduló levegő széthúzza a kívánt részt.

Sátor Dénes a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem végzős formatervező hallgatója. Felvidéken, Alistálon született, de az egyetem miatt jó pár éve már Budapesten él. Elmondása szerint nagyon szeret utazni, és szereti a térképeket, sokat foglalkozott a témával, innen jött számára az ötlet. “A barátaimmal egy saját design stúdió, a Point of You elindításán dolgozunk, így a tanulmányok mellett sok mindennel foglalkozom. Az ötlet pár évvel ezelőtt egy szülinapi bulira való készüléskor, lufifújás közben pattant ki, majd lassan EggMappé alakult” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak.

A térképet még hiába keressük a boltokban, mivel még csak egy konceptuális terv, de előbb-utóbb kapható lesz. Már dolgoznak is a gyártás előkészítésén. “Minél gyorsabban igyekszünk a piacra dobni a terméket, először Budapestet dolgozzuk fel, utána jöhet a többi nemzetközi város is. Mindenképp kapható lesz Felvidéken is.”

A dizájnnal foglalkozó vezető oldalak és a jelentősen médiumok máris felkapták a fejüket, látva a magyar tervező alkotását, ezzel is öregbítve a magyarok (azon belül is a felvidékiek) jó hírnevét.

Csonka Ákos, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”49997,16418,14723,51813″}