55311

Felminősítette Szlovákia eddig is elsőrendű befektetői államadós-besorolását pénteken a Standard & Poor’s. A hitelminősítő cég a szlovák gazdaság javuló növekedési kilátásaival indokolva a lépését.
A nemzetközi hitelminősítő péntek este Londonban bejelentette, hogy az eddigi “A”-ról egy fokozattal “A plusz”-ra javította Szlovákia hosszú futamidejű szuverén hazai és külső adósságának osztályzatát. A besorolás kilátása stabil.

Az S&P a lépéshez fűzött indoklásában kiemelte, hogy várakozása szerint a szlovák hazai össztermék (GDP) éves növekedési átlaga valamivel meghaladja a 3 százalékot a 2015-2018-as időszakban.

A cég szerint az elsőrendű befektetési ajánlású szlovák államadós-osztályzatot alátámasztja az alacsony adósságráta – amely az S&P számítási módszertana alapján az idén várhatóan nem éri el a GDP-érték 52 százalékát -, az erőteljes és egyre szélesebb bázisú gazdasági növekedés, valamint az államháztartási mutatók javulása.

A Standard & Poor’s várakozása szerint mindemellett a robusztus növekedésnek egyre fontosabb hajtóerejévé válik a hazai kereslet, amely magas adótartalmú növekedési komponens, így ez a folyamat elősegíti az államháztartási hiány és az államadósság csökkentését is.

A hitelminősítő kiemeli ugyanakkor, hogy a szlovák gazdaság erősen függ az exporttól, és ez az S&P szerint valamelyes lefelé ható kockázattal terheli a növekedési kilátásokat, különösen abban az esetben, ha a szlovák export zömét felvevő euróövezet kilábalási folyamata megtorpan, vagy ha az orosz-ukrán konfliktus tovább eszkalálódik.

A kedvezőtlen tényezők közé sorolja a hitelminősítő a szerkezeti jellegű, illetve a fiatalok körében mért magas munkanélküliséget, valamint a jelentős jövedelmi egyenlőtlenségeket az egyes szlovákiai térségek között.

A Standard & Poor’s azonban mindezeket figyelembe véve is azzal számol, hogy az erőteljes gazdasági növekedés révén a GDP-arányos szlovák államháztartási hiány 2018-ra 2 százalék alá süllyed.

MTI nyomán Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”54174,52949,50970,53762″}