55919

Szombaton, szeptember 5-én, már 34. alkalommal veszi kezdetét a Gímesi Művelődési Tábor, amely egyben a szlovákiai magyar egyetemisták gólyatábora is.

Az esemény idén is változatlanul a zoboraljai Gímesen, a vár alatti autókempingben kerül megrendezésre 2015. szeptember 5–9. között. A szervezők nagy hangsúlyt fektetnek a tábor programjának sokszínűségére, mivel nemcsak szórakoztatni szeretnék az elsős egyetemistákat és a felsőéves táborozókat, hanem szem előtt tartva a több mint 34 éves hagyományt, igyekeznek igényes tartalommal megtölteni a tábor pár napját.

A kulcsfontosságú közösségépítő programok mellett színes előadások hosszú sora hívogatja majd a táborozókat az előadói sátorba. N. Tóth Anikóval és Németh Zoltánnal az irodalom világához kerülhet közelebb a hallgatóság, mi több, Laboda Róbertnek és Dékány Nikinek köszönhetően a slam poetry műfaját is megízlelhetik. Jaroslav Spišiak, volt országos rendőrfőkapitány ritkán hallott, megdöbbentő történeteit hozza el Gímesre, és a tábor vendége lesz Kubiszyn Viktor író és újságíró, aki a Drognapló c. könyvéről fog mesélni.

Az ősi kovácsmesterség minden fortélyáról Angyal Titusz nem csupán regélni fog, de meg is mutatja, hogyan kell ütni a forró vasat. Mindemellett Gál Tamás a Hogyan ettem kutyát? c. monodrámával fogja megalapozni a színházi est hangulatát, melyet az Impróest elnevezésű program követ, ahol a táborozók is kipróbálhatják magukat a színpadon. Idén a film is lényeges szerepet kap a programban, hiszen vetítésre kerül A rendes ember c. film, ezenfelül lehetőség lesz kifaggatni Molnár Csaba filmrendezőt és a film néhány színészét is. Nem utolsó sorban két fiatalember, Lovász Bálint és Ambrus Dávid (az idei tábor kopjafájának faragója) 1300 kilométeres, Mariazelltől Csíksomlyóig vezető zarándokútjukról fognak izgalmas beszámolót tartani.

A Bicskás zenekar, Gálik Gábor és Gálik Klaudia közreműködésével fergeteges táncház rázza majd össze a táborozókat hétfő este, az utolsó nap pedig a ZSEB zenekar fogja megtáncoltatni a fiatalokat. A többi estén DJ Peter, a tábor lemezlovasa biztosítja a muzsikát a táncos lábaknak. Természetesen idén sem maradnak el a megszokott csapatjátékok, a túra az ikonikus gímesi várhoz, a kopjafaállítás és az elsősök avatása.

A szervezők lényeges feladatnak tartják megnyitni a tenni akaró fiatalok előtt az egyetemista élet lehetőségeit, és inspirálni a fiatal, gondolkodó egyetemistákat. Ezért a táborozók betekintést nyerhetnek a Diákhálózat és a különböző városokban működő tagszervezetek munkájába, sok hasznos információt szerezhetnek a külföldön való tanulás, a részképzések és a szakgyakorlatok lehetőségeiről, ráadásul egy kisebb időgazdálkodási tréningen megtanulhatják, hogyan lehetnek egyetemistaként a leghatékonyabbak a mindennapjaikban. Idén is lehetőségük lesz az egyetemistáknak a tábori pszichológust felkeresni, így az őket érintő aktuális témákat nemcsak egymással, de szakemberrel is megbeszélhetik.

A rendezvényt a Kormányhivatal támogatja. A tábor a Juhász Gyula Ifjúsági Klub (Nyitra), a József Attila Ifjúsági Klub (Pozsony), a Nagyszombati Diákklub (Nagyszombat), a Kazinczy Ferenc Diákklub (Brünn), az Ady Endre Diákkör (Prága), a KIKELET (Kassa), a Mikszáth Kálmán Diákklub (Besztercebánya), a Jókai Mór Diákkör (Komárom), a Kaszás Attila Diákkör (Budapest) és a Diákhálózat összefogásával valósul meg.

További információk a www.gimes.eu oldalon, vagy a tábor Facebook-oldalán találhatóak.

Felvidék.ma