57044

A Csemadok Országos Elnöksége júniusi ülésén örömmel fogadta el Lezsák Sándornak, a magyar Országgyűlés alelnökének felajánlását, amellyel a Szövetségnek az Értéktár programba
való bekapcsolódási lehetőségeiről történő beszélgetésre hívta meg a Csemadok országos elnökét és titkárát.
Nemzetünk költője, Petőfi Sándor nevét viseli az a program, amely Magyarországról indult útnak, s célja a külhoni magyar közösségek segítése. A Petőfi-program elnevezésű kezdeményezésben összesen ötven magyar fiatal vesz részt, közülük nyolcan 2016 júniusáig Felvidéken tevékenykednek. Legfontosabb céljuk a szórványterületeken fogyásban lévő magyarság identitásának megerősítése, segítség a közösségi hálózatok kiépítésében.
Zsélyben megalakult a Zsélyi Nagy Lajos Polgári Társulat, amelyik a faluban a magyar kultúra terjesztését, ápolását tűzte ki célul.
A lapban Böhm András gondolatai olvashatók a tanévnyitó kapcsán.
A Középső-Ipoly Mente Regionális Fejlesztési Ügynökség 2015. szeptember 10. és 13. között szervezte meg az East-West Európai Hálózat c. pályázat nyitó rendezvénysorozatát. A tevékenységek 4 prioritástengely mentén valósulnak meg: Európa helye és szerepe, gazdasági fejlődés és az uniós
polgárok jóléti és érvényesülési kérdései, befogadó társadalom és társadalmi kirekesztés, valamint az önkéntesség mint az európai polgárság megnyilvánulása.
Sikeresen zajlott Galábocson az Ipoly Euro Party 2015 elnevezésű rendezvény, amelynek célja a testvértelepülési kapcsolatok kiépítése.
Lezajlottak a falunapok Apátújfaluban, Ipolykeszin.
Szeptember második hétvégéjén tartották az Európai Falvak Találkozójával egybekötött Ipolynyéki Pincefesztivált.
Kőkesziben 2015. szeptember 5-én került sor a XIII. Hegyaljai Ősznyitóra.
Tények és gondolatok Mons. Lénár Károly pápai káplán halálának 10. évfordulója alkalmából.
Szobrot állítanak Lénár Károly atya halálának 10. évfordulóján a szülőfalujában, az Inámban tartott
kegyeleti megemlékezésen.

A lap elektronikus változatban megtekinthető ITT>>>.
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”55789,55282,55258″}