56968

Rendkívül fontos, hogy a felvidéki magyarságnak a következő választások után erős képviselete legyen a szlovák parlamentben. Mind a szlovák-magyar kétoldalú kapcsolatok, mind pedig a felvidéki magyarság szempontjából kedvezőtlen lenne, ha a szlovák választások kampányának hangulata provokációk miatt feszültté válna. Mindezekben egyetértett Berényi József, az MKP elnöke a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel tartott hétfői, október 19-i budapesti megbeszélés során.

A Szijjártó Péter kezdeményezte találkozó célja volt, hogy a szlovákiai választások előtt kialakult helyzetet vitassák meg szlovák-magyar és magyar-magyar viszonylatban is.
„Nem egész öt hónap múlva választásokat tartunk. Ez egy érzékeny időszak. A külügyminiszter úr tőlem akarta hallani, mit, hogyan látunk. Arra volt kíváncsi, milyen esélye van az ellenzéknek, a kormánypártnak, az MKP-nak, és mivel segítheti leginkább a magyar kormányzat az itt élő magyarokat a választások előtt. 2010-ben és 2012-ben is tapasztalhattuk, hogy a magyar kártyát nagyon könnyen elő lehet húzni, játszani lehet vele. Viszont ha felkészülünk erre, némileg lehet azt tompítani. Jelenleg sem a magyar, sem a szlovák kormány (régebben nem ez volt rá jellemző), sem az MKP nem érdekelt abban, hogy feszültségek alakuljanak ki, hogy a magyarságot ellenségként állítsák be, mint ahogy erre korábban már volt példa” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Berényi József.

Úgy véli, az utóbbi időben valóban történtek olyan események, melyek alkalmasak a feszültségkeltésre, s nem igazán nevezhető másképpen, mint provokáció. „Ilyen a Kotleba-jelenség, amely Dél-Szlovákiában jelentős mértékben megerősödött az elmúlt időszakban, és ilyen a Jobbik irodanyitása is Dunaszerdahelyen. Meglepetésszerű dolog volt, ami nacionalista indulatokat gerjeszthet szlovák oldalról, miközben rajtunk nem segít, csak annak az országgyűlési képviselőnek jó, aki ezáltal bekerül a médiába” – közölte az MKP elnöke.

Azért is járt a magyar külügyminiszternél, hogy elmondja, maradjon csak meg a két ország között a nyugodtabb légkör, mert akkor az MKP is könnyebben az asztalra tudja tenni a kényes témákat. „A programunkban megjelennek a helyzetünk javításának megoldási lehetőségei: a területi, a kulturális és oktatásügyi önkormányzatiság, a kollektív bűnösség eltörlése. Ezeket a témákat a médiában is megjelenítjük. Most ezt könnyebb megtenni, mert egyelőre nincs az a feszültség, mint a korábbi választások előtti időszakban” – mondta Berényi.

Berényi szerint továbbra is tapasztalható az együttműködés indokolt elvárása a felvidéki magyarság részéről, az MKP és a Most-Híd koalícióban való indulása. „Többször hangsúlyoztuk, hogy nyitottak vagyunk erre. Bár öt perccel 12 előtt vagyunk, még mindig lenne idő tető alá hozni a koalíciót. Sajnálom, hogy nem így alakul, pedig ez szolgálná a hatékony érdekképviseletet” – fogalmazott a politikus.

BA, Felvidék.ma
Fotó: kormany.hu {iarelatednews articleid=”56958,56819,56810″}