57316

A hidegháború lezárását követően felépített új világrend immár a végét járja – fogalmazott Miroslav Lajčák egy biztonságpolitikai fórumon Rigában.

A lett fővárosban tartott konferencián elmondott beszédében a szlovák külügyminiszter arra figyelmeztetett: a régi keretek felbomlásával egy olyan vákuum keletkezik, melyet gyakran nem standard és veszélyes játékosok töltenek ki.

Ennek megakadályozása érdekében – no meg azért, hogy az Európai Unió ismét globális szereplő legyen – az EU-nak előbb a saját belső problémáit kell megoldania. A globális vezető szerepét azonban a szlovák diplomácia vezetője másképpen képzeli el, mint ahogy azt jelenleg a világrendőr-szerepet játszó USA teszi. Szerinte ugyanis kényszerítés és kettős mérce helyett inkább példával kéne elöl járni úgy, hogy tiszteljük és támogatjuk a szabályokat, elveket és értékeket.

A biztonságpolitikai fórum mellett a külügyminiszter több hivatalos programon is részt vett. Találkozott lett kollégájával, akivel az EU soros elnöki teendőiről cseréltek eszmét. Szlovákia jövőre tölti majd be az unió soros elnöki tisztségét, míg a lettek az idei év első felében látták el e feladatokat. A lett tapasztalatokból Szlovákia is szeretne meríteni – fogalmazott Miroslav Lajčák.

Nagyra értékelte a Lettországból Szlovákiába irányuló turizmus felélénkülését is, amelyet elsősorban a lett főváros és Poprád közötti közvetlen légi kapcsolat tett lehetővé – az airBaltic légitársaság jóvoltából. A járatok bővítéséről is tárgyalt a külügyminiszter a társaság alelnökével a cég rigai székhelyén.

tasr nyomán, szd, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”56551,56332,56276,55998,55930″}