57822 2

 A Pósfa népi zenekar tagjai „Pósfa“ néven polgári társulást alapítottak. 
Küldetése egyebek közt szülőfalujuk és Csallóköz kulturális örökségének és népi hagyományainak őrzésével, továbbadásával, kapcsolatos aktivitásaik támogatása, valamint a tehetséges fiatalok nevelése, felkészítése, a hagyományőrzés területén, nevelő koncertek és különböző közérdekű hagyományőrző rendezvények szervezés a lakosság bármely csoportosulása számára a helyi és a csallóközi kulturális élet színvonalának emelése céljából.

„Amennyiben valaki érdeklődést nyilvánít a fent említett küldetés támogatása iránt, úgy lehetősége nyílik anyagi hozzájárulást nyújtani egy általa meghatározott értékben“ – mondta Iván Lajos mérnök, a polgári társulás elnöke, aki egyúttal a Re mix együttes zenésze is.

Természetesen, aki támogatni akarja a polgári társulást, az adójának a két százalékával is megteheti ezt. Az ebből befolyt pénz a polgári társulás a következő célok megvalósítására kívánja fordítani:
– Optimális feltételek létrehozás szülőfalujuk, Egyházgelle és részei, valamint Csallóköz kulturális örökségének és népi hagyományainak felkutatására és megőrzésére.
– Anyagi eszközök biztosítása a Pósfa zenekar népi aktvitásának megvalósítására,
– A Pósfa népi zenekar nyári táborai, iskolázásai és más aktivitásai szervezése és a társulás küldetése céljainak elérésére
– Anyagi támogatás nyújtása nélkülözhetetlen segédeszközök, kel lékel és irodalom vásárlására a Pósfa zenekar tevékenységéhez
– A Pósfa zenekar tagjai által kifejtett aktivitások anyagi támogatása a tehetséges fiatal népi zenészek oktatása terén.

A Pósfa polgári társulás idén március 6-án regisztrálták VVS/1-900-900/90-45567 szám alatt a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériumában.

A társulás végrehajtó bizottság:
Elnök: Iván Lajos, Ing
Alelnök: Iván Péter
Titkár: Burda Ildikó
A felügyelő bizottság elnöke: Álló István
Székhely: Egyházgelle – Pósfa 25, 930 34 Dunaszerdahely
IĆO: 43403553
Bankszámla: SK 7109000000005073704490
A polgári társulás vezetői minden támogatást szívesen vesznek.

2010-ben egy erdélyi kirándulás után alakult meg a Pósfa zenekar. „Az apai nagyapám világéletében szerette a jó muzsikát, s a zene szeretetét belenevelte édesapámba is, aki pedig mindhármunkba. Édesapám tizenöt évesen népi zenekart akart alapítani. Erdélyből rengeteg élménnyel gazdagodva tértünk haza, és apám újból ihletet kapott, hogy népi zenekart alapítson. Így került elő a sok hangszer 2009 karácsonya után, és nagy muzsikálásba fogtunk, apa és három fia. Akkor még apám brácsázott, Péter, a bátyám volt a prímás, Zoltán, az öcsém akkor már harmonikázott, én pedig nagybőgőztem” – mondta Iván András, a zenekar brácsása. 2010 elején változott a csapat felállása, Álló István nagybőgős csatlakozott a zenekarhoz. A jelenleg hattagú zenekarban Petro Krisztina énekel és táncol, Iván Péter hegedűn, Iván Zoltán klarinéton, tangóharmonikán, háromhúros brácsán és ütőgardonon játszik, Béhr Márton cimbalmos, de táncol is, Iván András brácsázik, hegedül és gitározik, Álló István nagybőgőzik. Iván Andrástól megtudtuk, a zenekart főleg az egykori falusi cigányzenekarok elsősorban magyar muzsikája inspirálja, de más műfajokkal is foglalkoznak. A zenekar neve őrzi az Egyházgellét alkotó hét kis település egyikének nevét. „Mivel a zenekar Pósfán – azaz a Gelle községet alkotó hét falu egyikében alakult – Egyházgelle, Pósfa, Beketfa, Ógelle, Cséfa-Csentőfa, Kisbudafa, Nagybudafa –, édesapám úgy döntött, legyen a zenekar neve Pósfa. Ez volt a legkézenfekvőbb, mivel Pósfa az egyetlen a hét falu közül, ahol nincsenek helységnévtáblák, emiatt fennáll a veszély, hogy feledésbe merül a község neve. A zenekar nevével is őrizzük a község nevét – folytatta Iván András.
A Pósfa tervei közt szerepel egy hanghordozó megjelentetése. A zenekar jelentkezett a Hagyományok Háza

Táncház – Népzene 2016 című pályázati kiírásra, ahol szakmai zsűri bírálja el a versenyző zenekarokat. A legjobb zenészekkel, szólistákkal válogatáslemezt készítenek. A tagok remélik, ez az első lépésük a saját lemez felé.

Főleg táncházakban, hagyományőrző rendezvényeken zenél a Pósfa, de lakodalmas menetben is muzsikáltak már. Pénteken, nov 20-án pénteken, a Fonográf Fesztivál keretében a komáromi Révben húzták a talpalávalót, november 25-én a Csemadok pozsonyi székházában táncoltatták meg a pozsonyi magyar közönséget.

Tagok:
Iván Péter – hegedű
Iván András – 3-húros brácsa, brácsa, gitár
Iván Zoltán – harmonika, 3-húros brácsa, klarinét
Álló István – nagybőgő
Béhr Márton – cimbalom

Méry János, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51177″}