A “Kárpát-medencei Családi Nap” rendezvényhez kapcsolódó angol nyelvű ifjúsági programon való részvételre 18 és 30 év közötti fiatalok számára tett közzé felhívást a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség. Az érdeklődők január 10-ig adhatják be elektronikus jelentkezésüket.

A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének (KCSSZ) éves konferenciája 2016. február 13-án kerül megrendezésre, “Kárpát-medencei Családi Nap” címmel. A KCSSZ és a NOE idén elindított közös nemzetközi programjának köszönhetően az idei évi családi nap összeurópai kitekintést kap, és a Kárpát-medence határain kívülre is szeretne tekinteni – olvasható a szmcs.sk honlapon.

A sikeres pályázók háromnapos programsorozaton vehetnek részt, mely 2016. február 12. és 14 között valósult meg. Mint a felhívásban szerepel, a nemzetközi programnak köszönhetően az egynapos konferencián külföldi előadók is szerepelnek, valamint megrendezésre kerül egy kizárólag angol nyelvű kerekasztal-beszélgetés is, amelyre 18 és 30 év közötti fiatalok jelentkezését várják.

A 2015 szeptemberében Brüsszelben megrendezett “A családok jövője – a jövő családjai” című családbarát témájú nemzetközi konferencia sikerét követően, 2016 júniusában, Brüsszelben ifjúsági szervezetek részvételével megszervezendő hasonló tematikájú konferencia van kilátásban. A két nemzetközi eseményt összekötendő, a budapesti “Családi Nap” keretében szeretnék előkészíteni a nyári ifjúsági konferenciát. Mindkét esemény célja az, hogy az ifjúság képviselői is elmondhassák, ők milyen családokról, milyen családpolitikáról, milyen jövőképről álmodnak Európában.

Mint a felhívásban kiemelték: fontos, hogy a fiatalabb generáció hallathassa hangját, és elmondja, mit vár ezen a téren az Európai Uniótól és/vagy az adott ország vezetőitől, milyen intézkedéseket, milyen fajta támogatást, milyen fajta értékközvetítést szeretne. A kerekasztal-beszélgetésen részt vevő fiatalok fele a Kárpát-medencében élő magyar szervezetek képviselői közül kerül ki, másik fele pedig egyéb európai országokat képviselő fiatalok, akiket az ELFAC (European Large Families Confederation) szervezeten keresztül szólítanak meg a szervezők.

A “Kárpát-medencei Családi Nap” a Magyar Országgyűlés épületében kerül megrendezésre február 13-án. A plenáris ülést követő angol nyelvű ifjúsági kerekasztal-beszélgetés az Országgyűlés egyik Delegációs termében lesz, kizárólag angol nyelven folyik (tolmácsolás biztosítása nélkül).

A felvidéki fiatalok az alábbi linken található pályázati adatlap kitöltésével jelentkezhetnek a háromnapos programsorozatra ITT>>.

A jelentkezés határideje 2016. január 10-e, vasárnap éjfél.

Felvidék.ma