A karácsony közeledte az iskolás gyerekek számára a hosszú téli szünidő kezdetét is jelzi. Az idén hiányzik a hóval borított táj adta élmény, szórakozási és sportolási lehetőség a havas domboldalon, mégis karácsonyi hangulatot tudtak teremteni a legtöbb iskolában. A szünidő előtti utolsó napokat koncertekkel, kirándulással, játszóházzal, sporttal, mézeskalács sütéssel és karácsonyi műsorral tették színesebbé az iskolákban is. A pedagógusok már hetekkel előtte megkezdik a gyerekek felkészítését, a próbákat a karácsonyi műsorra. Minden iskolában van tehetséges gyerek, aki szavalni, énekelni tud vagy a színjátszásban jeleskedik. Ők a karácsonyi műsort színesítik, akik pedig kézügyességükkel vagy kreativitásukkal tűnnek ki, ők a díszítésben, mézeskalács sütésben segédkeznek. Karácsony előtt más a gyerekek hangulata is. Egyre inkább ráhangolódnak az ünnepre, és szívesen kapcsolódnak be az említett programokba. Ezek a közösségépítő programok segítik a gyerekek beilleszkedését, egymás megértését és az egymás iránti odafigyelésre irányítja a figyelmet. A karácsonyi műsorra készülődve a gyerekek alig várják, hogy a szülőknek is megmutathassák mit tanultak, mivel készültek. Fontos, hogy legyen tér és idő arra, hogy a gyerekek, szülők, nagyszülők és pedagógusok közös élményekkel gazdagodjanak.

Szülőktől, gyerekektől és pedagógusoktól érdeklődve körülnéztünk, hogyan valósult meg mindez néhány bodrogközi településen.

Bodrogszerdahelyen a magyar tanítási nyelvű alapiskolában december 21-én délután tartalmas karácsonyi műsorral lepték meg a szülőket, nagyszülőket. Tánc, ének, zene, szavalatok, jó hangulat adta meg a jelenlévők számára az iskolai karácsonyi élményt. A szünidő előtti utolsó napon karácsonyra hangoló osztályfőnöki órákkal indult a nap, ahol a gyerekek meghitt hangulatban az osztályközösségekben ünnepeltek az általuk feldíszített osztályokban. Ezt követően a helyi református templomba látogattak el, ahol Sallai Tibor lelkész osztotta meg ünnepváró gondolatait a gyerekekkel és pedagógusokkal. A lelki feltöltődés után az alsó tagozatosok játszóházi foglalkozásokon vettek részt, ahol vendégül látták a helyi óvodásokat is. A közös foglalkozások minden bizonnyal segítik az iskolaválasztást és az identitástudat erősítését. A felső tagozatosok a szünidő előtt egy jót sportolhattak. A zenés bemelegítéssel kezdődő foglalkozáson ügyességi játékok és sportversenyek zajlottak. Kellemesen elfáradva, jó hangulatban ért véget a 2015-ös év a gyerekek számára.

Bélyben karácsonyi gálaműsorral készült az iskola, amelyből minden osztály kivette a részét. Kalinák Szabolcs igazgató ünnepi köszöntőjét követően a nézők megcsodálhatták az elsősök Visszajött a répa c. mesejátékát, a másodikosok Cengőtáncát, a harmadikosok Mikulástáncát és keringőjét, a negyedikesek Sziget c. mesejátékát. A felső tagozatosok angol nyelvű dallal, a Koldusének c. mesejátékkal, Holle anyó történetével, és karácsonyi dalokkal járultak hozzá a szép műsorhoz. Az iskola karácsonyi műsorát a helyi kulturközpontban tartották, ahol nézőkben nem volt hiány. A szülők elismerő szavai a műsor kiemelkedő színvonaláról tanúskodnak.

Az adventi időszakban az óvodásokkal közös játszóházat szervezett az iskola a helyi és környékbeli óvodák részvételével.

Az ünnepvárás időszakában a bélyi alapiskolások – idén már másodízben – Bajusz tanító néni vezetésével a nagykaposi állatmenhelyre vitték az önkéntes adományozók – az iskola tanulói, pedagógusok, szülők – által felajánlott pokrócokat, takarókat, játékokat, konzerveket. A „Fogom a mancsod” elnevezésű program keretén belül így szeretnének segíteni az állatmenhely munkáját.

Ladmócon kisiskola működik, összevont osztállyal. Közel húsz gyerek látogatja minden évben a falusi iskolát, amely mindössze három tanerővel működik. Mivel a községben sajnálatos módon megszűnt az óvoda, egyre kevesebb az utánpótlás. Az iskola gyerekeinek létszámát a szomszéd falu, Zemplén gyermekei töltik fel. A község fiataljai elköltöznek a faluból munkalehetőség után nézve a nagyvárosokban. Mégis reménykednek a túlélésben, hiszen ha ennyi éven keresztül volt igény iskolára,volt erő és akarat a megmaradásra, megtartásra, úgy érzik, bízhatnak a jövőben. Az iskola kis csapata azt vallja,hogy a személyiség formálása, az értékek és hagyományok átadása ugyanolyan lényeges, mint a tananyag oktatása, a tanterv teljesítése. Így az ünnepváró foglalkozások sem hiányoztak a kis közösség életéből. Közös karácsonyfát állítottak, karácsonyi díszeket készítettek. A nevelőnő segítségével a gyerekek mézeskalácsot sütöttek és játékos foglalkozásokon vettek részt.

Tiszacsernyőben az év utolsó tanítási napja számos meglepetést tartogatott a diákok és szülők számára egyaránt, ugyanis a hagyományoknak megfelelően karácsonyi ünnepséget tartottak az iskolában. A felkészítő tanárok és a gyerekek szívvel-lélekkel készültek az előadásra. Gyönyörű szavalatok hangzottak el, volt ének és tánc, de a diákok megcsillogtathatták színészi tehetségüket is. A már hagyományossá vált betlehemi játék nagy siker aratott.
A karácsonyi műsor ünnepi hangulatával mindnyájuk lelkét előkészítette a karácsonyvárásra.

A karácsonyra készülődve az idősekről sem feledkeztek meg Tiszacsernyőben. Megrendezték az idősek karacsonyát, ahol kultúrműsorral, ajándékkal és finom ebéddel is kedveskedtek.

Az iskolák programjai arról tanúskodnak, hogy a bodrogközi magyar tanítási nyelvű alapiskolákban színvonalas, tartalmas munka folyik. Az oktató-nevelő munkán kívül odafigyelnek a tehetséggondozásra, és a közösségépítésre egyaránt.

A szerző képriportja az eseményekről ITT>> tekinthető meg.
Tökölyi Angéla, Felvidék.ma