A politikai kultúra a szlovák parlamentben gyakran kritikán aluli, a színvonal pedig egyre csak süllyed. Ez azon kevés megállapítások közé tartozik, melyben kormányoldal és ellenzék határozottan egyetért – de csak addig, míg a felelősök kérdése fel nem merül. Mert az okokat keresve természetesen mindenki a másikra mutogat…

A szlovák köztévé Öt perccel 12 előtt c. hétvégi vitaműsorában a parlamenti politikai kultúra állapotának felmérése volt az egyik téma. A résztvevők maguk nem csak átélői (vagy ha tetszik: túlélői) annak, amit jobb híján politikai kultúrának nevezünk, hanem egyenesen alakítói. Mindhárman betöltötték ugyanis a törvényhozás elnöki tisztét: Peter Pellegrini jelenlegi, valamint Pavol Hrušovský (KDH) és Richard Sulík (SaS) korábbi házelnökök arról vitatkoztak, hogy milyen színvonalon zajlottak az elmúlt négy év politikai vitái a parlamentben.

Az ellenzéki politikusok szerint romlik a politikai kultúra színvonala és ezért egyértelműen a kormánypárt a felelős. Pellegrini szerint is romlik a politikai kultúra színvonala ám ezért – egyértelműen – a szétaprózott ellenzék a felelős. Hrušovský és Sulík szerint a Smer mint egyedüli kormányzó párt lényegében elbarikádozta magát és ezzel megszűnt a párbeszéd a parlamentben. A kormánypárt a maga szavazattöbbségével azt erőltet rá másokra, amit csak akar. Hrušovský szerint egyenesen hatalommal való visszaélésnek lehettünk tanúi az elmúlt években. Richard Sulík szerint a Paška-i módi érvényesült: “Nyerd meg a választásokat és bármit megtehetsz”.

Peter Pellegrini házelnök visszautasította e nyilvánvalóan alaptalan vádakat, szerinte éppen az atomjaira hullott ellenzék felelős a nívótlanságért. Miközben a Smer-SD mindenkinek példát mutatott parlamenti kultúrából, addig az ellenzék részéről nem volt ritka akár a házszabály megsértése sem. Konkrétan Igor Matovičra célzott, akitől valóban nem áll távol némi figyelemfelkeltő magamutogatás – legutóbb például a miniszterelnök terrorizmussal összefüggő intézkedésekről szóló parlamenti beszámolója közben öltötte magára “tolvajos” pólóját és állt a szószék elé. Fico egy idő után megunta és el is hagyta az üléstermet. Pellegrini azt vágta Sulík fejéhez, hogy a legnagyobb szabályszegőnek végtére is ő az atya, hiszen Sulík “hozta” őt a parlamentbe. A korábbi házelnök erre úgy vágott vissza: “Akkor tegye őt helyre, ezért van ott”.

Pellegrini szerint a tavasszal felálló új parlamentnek el kéne fogadnia egy képviselői etikai kódexet. A fentieket tekintve azonban félő, hogy ez édeskevés lesz a színvonal emeléséhez, vagy akár csak a zuhanás lassításához…

szd, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”58668,58607,58558″}