A Magyar Közösség Pártja a választási programjában prioritásnak tekinti a szakoktatás területén a modern, valódi duális képzés megvalósítását – írja a Felvidék.ma-hoz eljuttatott közleményében Samu István. Az MKP Országos Elnökségének tagja a korábban bezárt gadóci Mezőgazdasági Szakközépiskola újjáélesztésére is lát esélyt, kitűzött célja pedig az, hogy a komáromi járásban és a déli régiókban újra megerősödjön a – 21. századi, modern, a régió adottságait leképező – mezőgazdasági szakképzés, és a ráépülő kisipar.

„A modern piacgazdaságra berendezkedett demokráciák társadalmi stabilitását a fejlett világban a szakképzett középosztály adja” – írja közleményében Samu, aki szerint a szakmai képzés eredményességét nagyban segíti a duális képzés, ám ez csak akkor hatékony, ha ösztöndíjjak állnak a tanulók rendelkezésére, s ha pályakezdők számára valóban megkönnyíti a munkahelyhez vezető utat. Csak így lehet itthon tartani a fiatal szakembereket, és megtartani őket a tanult szakmájukban – véli.

Az MKP politikusa szerint a több mint 130 éves múltra visszatekintő gadóci Mezőgazdasági Szakközépiskolát nem szabadott volna leépíteni, ugyanis az intézményt – mivel a térségben nagy számban vannak az agrárszektorban tevékenykedő és élelmiszer-előállítással foglalkozó kis- és közepes vállalkozások – könnyen be lehetett volna kapcsolni a duális képzésbe.

Samu a megoldást abban látja, ha a jelenleg is működő karvai iskola irányítása alatt szerveződne újjá a gadóci mezőgazdasági szakképzés – akár a régi épületben, akár máshol.

58825

„Az anyaintézmény a karvai szakközépiskola lehetne, amely így előkészíthetné a Selye János Egyetem mezőgazdasági mérnöki karának beindítását, avagy a győri Széchenyi István egyetem kihelyezett szakának megalapítását Komáromban vagy Dunaszerdahelyen” – fogalmazta meg elképzeléseit az MKP politikusa.

Véleménye szerint a modern élelmiszeripari feldolgozás ismereteitől az agrárturizmusig olyan szakképzést kell nyújtani a fiataloknak, amely itthon biztosít számukra biztos előmenetelt, munkát, jövőt s megélhetést.

A mezőgazdasági (duális) szakképzés dél-szlovákiai megerősítését a politikus azért is tartja kulcskérdésnek, mert az EU 2014-2020 programozási időszakában a Vidékfejlesztési Operatív Program keretében komoly összegek állnak rendelkezésre a fiatal kezdő gazdák és a szakágazat szélesebb társadalmi támogatására.

Felvidék.ma