Ugyan még másfél hét van a kampánycsendig, a Via Nova február 20-án és 21-én tartotta két központi kampányrendezvényét. 20-án az Érsekújvári járásban, Kürtön jártak a fiatal politikusjelöltek, másnap pedig Füleken varázsoltak fergeteges hangulatot. A kürti rendezvény házigazdája 20-as számmal induló Nagy Dávid volt, de bemutatkoztak mellette az ifjúsági szervezet nyugati, illetve az MKP régiós képviselőjelöltjei is, majd az Érsekújvári Rockszínpad fergeteges előadásával teljesedett ki az est, míg végül helyi jobbnál jobb borok kóstolójával kedveskedtek választóiknak az ifjak.

Másnap már a Puskás Öcsi bácsi mezszámával (10.) induló Cziprusz Zoltán volt a házigazda Füleken, ahol ugyancsak a vianovás és a régiós jelöltek vonultak fel, ám itt már nem zenés műsor volt a politikus jelöltek kísérőprogramja, hanem humor két nagyágyúja, a Bagi-Nacsa páros tesztelte a rekeszizmokat.

Tudva lévő, hogy a két nevettetőtől nem idegen a politika kifigurázása, de jobbára magyarországi viszonyokhoz és poénokhoz vagyunk szokva tőlük. Füleken viszont politikusokat meghazudtoló felkészültséggel árasztották a helyi aktualitással bíró vicceket, amiket a közönség nem kis lelkesedéssel fogadott.

Nem szokványos módon ez a rendezvény is belépőjegyes volt. Akárcsak az MKP által szervezett nagy sikerű Mága-koncerteken, itt is szimbolikus 1 eurós belépődíjat szabtak meg, amiből befolyt összeget az egy nappal korábbi magyar buli bevételével együtt a helyi alapiskola részére ajánlották fel.

A nagy számú közönség olyannyira kinevette magát, hogy valósággal megszomjazott, ezért Cziprusz Zoltán jóvoltából itt is borral csillapíthatták szomjukat, egy különleges rimaszombati borválogatás által.

„A Via Nova központi kampányrendezvényén ezúttal nem mi jelöltek voltunk a központban, hanem az a fantasztikus csapat aki a háttérben dolgozik méhes szorgossággal, hogy mi tudjunk kampányolni. Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen csapat áll mögöttem. Nagy köszönet azoknak is, akik ma nem tudtak ott lenni Füleken, de országszerte oroszlánrészt vállalnak a munkánkban, ez nekik is szól. Külön kiemelném Kürthy Attila központi grafikusunkat, aki még a szülészeti osztály várótermében is a mi anyagainkon dolgozott. Valamint ezúton gratulálnék kislánya Lili megszületéséhez” – értékelte a rendezvényeiket Cziprusz Zoltán, a Via Nova listavezetője.

Arról, hogy mi várható az ifi szervezettől még a maradék időben elmondta: „a Via Nova kampányköltségvetése igencsak korlátozott, ezért mi nem engedhetünk meg magunknak olyan mértékű rendezvényeket, mint amilyeneket a pártok tudnak. Ez a két rendezvényünk volt, amivel szerettünk volna hozzájárulni az MKP jó szerepléséhez. Az, hogy közel két hét van még a választásokig nem jelenti azt, hogy már végeztünk volna, a maradék időszakban párt rendezvényein jelennek meg a jelöltjeink. Nagyon bizakodóak vagyunk, hiszen kimondottan jó hangulat veszi körül, mind az MKP-t, mind a Via Novát, így biztosak vagyunk, hogy 6 év után ismét lesz parlamenti képviselete közösségünknek. Remélhetőleg több fiatal által is – zárta gondolatait az ifjú politikus.

tsák, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”59440,59170,58880,58852,58764,58687,58649,58472,58438″}
Gubík Lászlóval és Mészáros AttilávalCziprusz Zoltán beszélCsoportkép