1:1-es döntetlennel végződött a DAC – Rózsahegy mérkőzés, Horváth Béla góljára Miloš Lačný válaszolt. Nézzük az edzők véleményét.

Csalódottak vagyunk. 90 percen át irányítottuk a játékot, domináltunk. Természetesen érthető, ha egy olyan csapat, mint a Rózsahegy, helyzeteket dolgoz ki, és ők ezt ki is használták. Az egyenlítő találat után elvesztettük a koncentrációt, de volt elég helyzetünk, hogy a mérkőzést a mi oldalunkra fordítsuk. Sajnos a profi futballt pontokra játsszák, ma egyet szereztünk és kettőt elvesztettünk.

Szeretnék még egy dolgot elmondani. Szeretném megjegyezni, hogy a DAC-nak el kell felejtenie Európát. Arra kell koncentrálnunk, hogy tovább építsük a csapatot, hogy a jövőben egyre jobbak és jobbak legyünk. Nem tetszett, amikor a nézők – már nem első alkalommal – Antonio Asanovič pályára lépésekor fütyültek. Egy csapat vagyunk, egy klub, közösen kellene a köztudatba építenünk a DAC fogalmát. Ez a dolog viszont nem tetszett – mondta a meccset követően a DAC mestere.

“Nehéz mérkőzést vártunk. Nagyon sok helyzetünk volt, de nem tudtuk megtörni a Rózsahegy csapatát, kapuba találni és megnyugodni. Egy gólos vezetésnél fennáll a veszély, hogy az ellenfél kiegyenlít. Egy helyzet után ez sikerült is nekik, viszont ennek ellenére nem adtuk fel. A Rózsahegy egy jó csapat, de a kiállítás után az ellenfelet jobban meg kellett volna szorítanunk. Több helyzetet is kidolgoztunk, de végül nem tudtunk gólt szerezni” – értékelte a mérkőzést Horváth Béla.

A 31 éves játékos parádés találattal szerzett vezetést csapatának. ” Ha helyzetben vagyunk, mindig nyomulok a tizenhatosba. Láttam, hogy Brašeň betört a tizenhatosba, a labda hozzám került, ott pedig már arra koncentráltam, hogy átvegyem és jól tudjak kapura rúgni. Örülök, hogy kihasználtam a helyzetet, de sajnálom, hogy nem sikerült három pontot gyűjtenünk.”

Három mérkőzést játszott tavasszal a dunaszerdahelyi gárda, két döntetlen mellett egy győzelmet szereztek. ” Ami a statisztikát illeti, 5 pontot szereztünk. Ami kis öröm, hogy nem kaptunk ki hazai pályán, de három mérkőzésből reménykedtünk, hogy legalább kettőt győzelemmel tudunk zárni. Nincs más dolgunk, fel a fejjel és megyünk tovább.”
A következő fordulóban ismét hazai pályán szerepel a DAC, március 11-én pénteken a Szenyice együttesét fogadják. “Legszívesebben már szerdán pályára lépnénk. Azon kell dolgoznunk, hogy a három pont otthon maradjon. Ilyen nézők előtt, hazai pályán öröm játszani és remélem, minél több gólt fogunk rúgni” – értékelte a mérkőzést Horváth Béla.

Az fcdac.sk és a sportolunk.sk nyomán Felvidék.ma