Manga néprajzi tevékenysége Hont megyében
Manga János pályafutását tanítóként kezdte az Ipoly mente falvaiban. Oktatott többek közt Ipolyfödémesen és Ipolyszécsénykén is. Már kezdő pedagóguskorában érdekelte őt a néprajz, figyelme korán a népi hagyományok felé fordult. De kutatott e vidéken később is. Gyűjtött népi hangszereket, népdalokat, jeles napi szokásokat stb. Publikált az Ipolyságon megejelent lapban, A Hétben, később pedig a Honti Napokat rendezte, s ez alkalomból számos szép fotót készített.
Az 1938-as visszacsatolás után a Felvidéken is egyre erőteljesebben bontakoztak ki a különböző egyesületek, mint például a KALOT és a KALÁSZ, a Széchenyi Magyar Kultúr Egyesület, a Levente-mozgalom stb. Nagy
népszerűségük volt továbbá a falunapoknak s a Gyöngyösbokréta-rendezvényeknek is. A Bars és Hont Közigazgatásilag Egyelőre Egyesített Vármegyék 1943-as Évkönyvében olvassuk, hogy mintegy huszonegy községben tartottak falunapot, melyek „igen alkalmasak voltak nemzeti szépségeink és értékeink megismerésére, ápolására”. A rendezők látták, hogy „mennyi sok népi, nemzeti értékünk van, amelyeknek felmutatása és megőrzése elsőrendő nemzeti érdek”. Arról is olvashatunk, hogy „a falunapok legszebb eredményeinek bemutatására” megrendezték Ipolyságon a Honti Napot, Léván pedig a Barsi Napot. S amint az előzőek kapcsán a továbbiakban írják: „Gyönyörű látvány volt a Honti részek színpompás ősi viseletbe öltözött magyar népe. Ipolyfödémes a honti kopogóst mutatta be dudaszó mellett, Ipolyszakállos a kiszedobást. Ipolynagyfalu a kendőtáncot járta el, Palást, Szalatnya, Ipolyszakállos, Kelenye és Inám lakodalmi szokásokat mutattak be. Perőcsény aratóünnepéllyel szerepelt, Palást dudaszó mellett mártogatóst táncolt. Horváti fonójelenetet, Garampáld pedig népi játékokat mutatott be.”
Foglalkozik az Évkönyv az ipolysági kiállítással is. Így írnak erről: „A Honti Nap-pal kapcsolatban népművészeti és néprajzi kiállítást is rendeztünk, melyen Hont vármegye területén összegyűjtött anyag került bemutatásra. A magyar népművészet minden ragyogó gyöngyszemét láthattuk a kiállításon egybegyűjtve, amit egy zárt táj meg tudott őrizni a maga ősi szépségében. A magyar ízlést gyönyörű háziszőttesek, faragott díszítésű ládák, súlykolók, írásos díszítésű húsvéti tojások, stb. mutatták. Szépen kivert juhászbotok, karikás ostornyelek, fokosok, a régi honti juhászok és pásztorok fantáziájáról és kézügyességéről adtak az utókornak számadást. A kiállítási anyag összegyűjtését a Néprajzi Múzeum igazgatója, dr. Domanovszky György és dr. Manga János végezték.”
A tárlatról a pereszlényi születésű Manga János a Néprajzi Múzeum Értesítőjében számolt be. Innen tudjuk, hogy a kiállítás anyagát a Néprajzi Múzeum irányítása mellett négy hét alatt gyűjtötték össze. Erre a célra a szakemberek egy Tájékoztatót, afféle gyűjtési útmutatót készítettek, melyet dr. Pályi Pál főszolgabíró minden körjegyzőségnek megküldött. Az ipolysági Népművelési Bizottság tagjai ezután kiválasztották a kiállításra legalkalmasabb anyagot. „Ez a kísérlet – írja Manga János – jellemző példája volt annak, hogy jóakarattal és megértéssel milyen értékes munkát végezhetnek a néprajz terén még azok is, akiknek alig vagy egyáltalán nincs szaktudásuk. Egy-két község kivételével, ahol a jegyző gondatlansága nyilvánvaló volt, mindenütt előre nem várt gazdag néprajzi anyag került elő. Különösen Palást, Gyerk, Ipolyvisk, Ipolynyék, Drégelypalánk, Ipoylpásztó körjegyzőségei érdemelnek említést. Ezekben a községekben valóságos múzeum fogadta az érdeklődőt.”
Manga ezután bemutatja a tárlat egyes részlegeit, majd ezt írja: „A néprajzi kiállítást június 20-án délelőtt 10 órakor 
nyitotta meg dr. Pályi Pál főszolgabíró, aki a kiállítás céljának ismertetése után azt is bejelentette, hogy a kiállítás anyagából vetik majd meg a Honti Múzeum alapjait, amely elsősorban néprajzi, történelmi és régészeti gyűjteményből áll majd.” Azt is tudjuk, hogy a bemutatott tárgyakat már az első nap mintegy 600 ember tekintette meg, ám az anyagból mégsem létesült múzeum, illetve nem sikerült az 1920-as években megszüntetett Honti Múzeumot újra éleszteni. Kár, mert igen értékes gyűjtemény állt össze.
Kritikusabban írt Manga az ipolysági szokás- és táncbemutatóról, melynek keretében a már említett falvak csoportjai, együttesei léptek fel. Szerinte a rendezvény „két kifogástalan műsorszáma a palásti és az ipoylfödémesi táncbemutató volt”. Az előbbiek „mártogatós táncukat” mutatták be dudával, az utóbbiak pedig a „honti kopogóst” adták elő. Mint a szakember a továbbiakban megállapítja: „Minden község szereplésének voltak érdekességei, szépségei, de viszont hibái is bőven, különösen módszertani szempontból. A lakodalom eseményei értelmetlenül halmozódtak össze, annyira, hogy még a szakember is alig tudott kiigazodni benne. A néprajzi érdekességek 
különösen a mozdulatokban és táncokban jutottak kifejezésre, de mindezt csak egy-két szakember vette észre. A nézők szerint az volt a legnagyobb hiba, hogy a lakodalmi bemutató lényegét nem értették, nem kaptak tiszta képet a házasság eseményének népi értelemben vett, különösen ünnepélyes és művészi megnyilatkozásairól, mert ezek lényegére senki sem hívta fel a figyelmet. /…/ Célravezetőbb és áttekinthetőbb lett volna a honti lakodalom, ha a teljes lakodalmat egy község, vagy több község a lakodalom egy-egy eltérő változatát, vagy pedig minden község más-más részét a megfelelő és összefüggő sorrendben mutatta volna be.”
Úgy gondolom, Manga tanácsait az idő távlatából még inkább érdemes megszívlelni, különösen pedig azoknak, akik folklórműsorok szerkesztésével, együttesek vezetésével foglalkoznak. Annál inkább is, mivel a szokások mára jelentősen megkoptak, kevés az olyan adatközlő, akinek segítségével egy-egy dramatikus játék rekonstruálható, autentikus zene, tánc megbízhatóan felgyűjthető. Ugyancsak oda kell figyelnünk arra a szakmai-módszertani tanácsra, javaslatra, melyre Manga más több mint fél évszázada felhívta a figyelmet: „A néprajznak, mint önismeretnek a nemzetnevelés szolgálatában csak akkor lesz uralkodó szerepe, ha értékeinek, kultúrjavainak számbavételét a népnevelés céljainak tekintetbevétele mellett egységes szempontok irányítják. Ezeknek az egységes szempontoknak megvalósítása érdekében az első lépés a vármegyei néprajzi kataszterek elkészítése volna. A néprajztudomány képviselői készséggel vesznek részt minden olyan munkában, amely végre a dilettantizmus kizárásával a népnevelés gyakorlati szempontjait is érvényre juttatja.”
Még behatóbban foglalkozik a Honti Napok tanulságaival folklórkutatónk a Magyar Lélekben. Mint megjegyzi: „egy-egy községben, vagy egy-egy vidék központjában rendezendő népi bemutatóknak, kiállításoknak sosem lehet csak látványosság a célja, hanem a község, illetve a vidék sajátos, a többitől eltérő, illetve azokkal egyező néprajzi vonásoknak megismertetése és értékelése… /…/ Eredményes kiállításokat és bemutatókat csak úgy rendezhetünk,
ha előre számbavehetjük mindazt, amit nyújtani tudunk, és azt kellőképpen értékelni is tudjuk.
Ennek a munkának elvégzése szakemberek segítsége nélkül szinte lehetetlen…” Mindehhez csupán néhány dolgot fűzünk még hozzá. A Honti Napok népi bemutatója Manga kritikus sorai ellenére is kiválóan sikerült, hisz azt mintegy hétezer ember tekintette meg, az együttesekről megannyi fényképfelvétel készült, melyekről egyébként még mi is teszünk említést. Manga csupán az igényességet kérte számon minden helyen s minden alkalommal. A kiváló népművelő és néprajzi szakember egyszerre ügyelt a folklór tisztaságának megőrzésére s a színpadra vitt szokások hitelességére. S csak sajnálhatjuk, hogy kívánsága, követelménye sokszor bizony mindmáig nem teljesül. Nem készültek el ugyanis a vidék néprajzi kataszterei, hiányzik folklórkincsünk szakszerű dokumentálása.
Csáky Károly, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”59905,59872,59753,59752″}
