pixabay.com

A CEFC (China Energy Company Limited) szerezte meg a J&T Finance Group részvényeinek 50%-át. A tranzakciót jóvá kell hagyni valamennyi ország illetékes hivatalának, ahol a J&T tevékenykedik. A stratégiai partnerség folyományaként a J&T Bank megjelenik Kínában, illetve egy kínai bankkal karöltve 800 millió eurónyi beruházást helyezhet ki különböző projektekbe.

A Jiangsu Weitian Chemical Group (Kína) az IPEC Group-pal karöltve idén júniusban Szencen megnyitja 1800 négyzetméternyi alapterületű ipari, adminisztratív és üzleti objektumát, a D1 Expo Businness Centre-t. Ivan Čarnogurský, az IPEC Group igazgatója szerint a következő fázisban 10 000 négyzetméterre szeretnék bővíteni, így már 168 cég befogadására lesz alkalmas. A későbbiekben a beruházást akár megtízszereznék. A kínai partner eddig 10 millió eurót fektetett a projektbe. Néha sokat ér az autópálya!

Vazil Hudák, a leköszönő gazdasági miniszter az elmúlt kormányzási időszak legnagyobb sikerének a Jaguár Land Rover beruházást jelölte meg. Természetesen a miniszter úr a továbbiakban sem marad munka nélkül, Szlovákia uniós elnökségi munkájában fog segíteni, illetve a szlovák kormány előzetesen az Európai Befektetési Bank alelnöki posztjára jelölte. A szlovák gazdasági minisztérium jelenleg két nagy autógyártó befektetővel tárgyal: az egyikük az amerikai Tesla, az elektromos meghajtású autók gyártója.

A Tesla cáfolja, hogy Európába jönne, bár a tárgyalások tényét elismerte.

Peter Žiga (SMER) új gazdasági miniszter szerint az államnak tulajdonrészt kellene szereznie a stratégiai vállalatokban, bár jelenleg ez a cél nem szerepel a kormányprogramban. Elsősorban az ENEL kivonulása izgatja a gazdasági minisztérium fantáziáját. A szlovák energetikai cégben az államnak jelenleg 34%-os része van, amit 66%-ra, de legalább 54%-ra szeretne emelni. A maradék csomagot a cseh EPH és a J&T birtokolja.

Befejezésükhöz közelednek a mohi atomerőmű harmadik blokkján végzett munkálatok, és az év végén szeretnék azt megtölteni radioaktív üzemanyaggal. A negyedik blokkon a munkák 73%-a készültek el, így a tervek szerint a következő év végén üzembe helyezhetik.

A cseh Energetikai és Ipari Holding (EPH) bejelentése szerint a Szlovák Erőművek résztulajdonának megvételében érdekelt egyetlen tagjuk sem fordult beadvánnyal a Szlovák Monopolellenes Hivatalhoz tiltott koncentráció gyanújával. Az ENEL (az eddigi tulajdonos) kivonulása a szlovák piacról előreláthatóan fokozatosan történik. Részvényei feléért az EPH-val 375 millió euróban állapodtak meg, a második rész eladása a mohi atomerőmű befejezésétől és a szlovák kormány lépéseitől függ, mivel kormányunk is szeretné részesedését növelni az iparágban.

Peter Kažimír (SMER) régi-új pénzügyminiszter nem tervez komoly személyi változásokat a minisztériumon belül. Ezek szerint „minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg van elégedve”. Javaslatára az új kormány 2,5 millió euró gyorssegélyt szavazott meg Túrócszentmárton önkormányzata részére, tízéves lejáratra. A kényszerfelügyelet alá egy meg nem valósult kötélpálya-beruházás miatti bírósági eljárás taszította a várost.

Gabriela Matečná (SNS) agrárminiszter prioritásként kívánja kezelni a tej- és a sertéshúspiac problémáit, illetve azok megoldását. Személyzeti kérdésekben nem zárta ki a változásokat, természetesen az egyes szekciók átfogó működési átvilágítása után.

A szlovák-magyar gázvezetéken elindult végre a földgáz. Márciusban napi 531 ezer köbméter földgáz áramlik Magyarország irányába. Bár a gázvezetéket tavaly júliusban átadták, csak most indult el a szállítás a 170 millió euróból készült, 110,7 km-es vezetéken.

Veronika Remišová (OĽaNO) képviselőként tovább firtatja a vajkai komp témáját. Igaza van, csakhogy a járatritkítást (hirtelen reakcióként a bírálatra, költségcsökkentésként) jelenleg a helyi lakosok szenvedik meg.

A privigyei ipari park útjait a Strabag cég készíti el hat millió euróért.

A Wüstenrot építkezési takarékpénztár a 2015-ös gazdasági évben 1,5 millió € tiszta hasznot mutatott ki, ami 28%-os növekedést jelent a tavalyi évhez képest. A Wüstenrot biztosító is sikeresen zárt 4,2 millió eurós tiszta haszonnal, ami 50%-os növekedés a tavalyi évhez képest.

Az Általános Hitelbank (VÚB) a tavalyi 130 millió eurós nyereségét szinte teljes mértékben kifizeti részvényeseinek, ellentétben az előző évvel, amikor a 112 millióból csak 90 jutott a részvényeseknek. A Szlovák Takarékpénztár (Slovenská sporitelňa) hasonlóan szétosztja a csaknem 164 milliós nyereségének 89%-át.

A Tatrabank nyeresége 120 millió euró (5,2%-os növekedés), annak ellenére, hogy a hitelkamatokból csökkent a bevétele.

A ČSOB csoport is javított 13%-ot 2014-hez képest, tavalyi nyeresége 74,6 millió euró.

Az Általános Egészségbiztosító (VšZP) a 2015-ös gazdasági évben 17,6 millió € hasznot mutatott ki. Az új menedzsment színre lépése előtt, 2012-ben 127,7 millió € volt a veszteség.

A Rosneft kész kőolaj-kitermelésének csökkentésére. A kőolaj ára kedden 40 dollár alá csúszott.

A német Metro AG koncern két cégre osztaná tevékenységét. A nagykereskedéstől és az élelmiszer-kereskedéstől elválasztaná az elektronikai tevékenységet (Saturn, Média Markt).

A Boeing Co idén 4, 5ezer munkahely megszüntetését tervezi a jelenlegi 161 ezerből.

Az adóparadicsomokban székelő szlovák cégek száma 2005-höz viszonyítva 2015-re 211%-kal nőtt. Az elmúlt tíz évben a Szlovákiában működő 231 ezer jogi szubjektumból 4 701 tette át székhelyét a melegebb éghajlatokra.

A globális ingatlanpiacon a befektetések 3-6%-os növekedését várják. Becslések szerint egybillió dollár szabad tőke keresi a helyét. Ennek 8%-ára számíthat Közép- és Kelet- Európa. Észak-Amerika és Nyugat-Európa fejlett nagyvárosai,  szakág szerint pedig az irodahelyiségek piaca számíthat a legnagyobb befektetésekre.

A Nagyszombat megyében található vállalatok tavaly 116 ezer személyt alkalmaztak, ez az előző évhez képest 4,8%-os növekedés. A legtöbb személyt, 34 ezret a Nagyszombati járásban bejegyzett vállalatok foglalkoztattak, ez a létszám 29,5%-a a megyei alkalmazottaknak.

Szlovákia jelentősen elmarad a lisszaboni stratégiában 2020-ra kitűzött céltól, amely a kutatás és fejlesztés támogatására a nemzeti össztermék nagyságának 3%-át irányozza elő. Jelenleg ez az összeg csak 0,89%-on áll, amivel megelőzzük a 0,38%-os szinten álló Romániát, viszont irigykedhetünk a dánokra, a finnekre és a svédekre, akik már teljesítik a 3%-ot.