FRISSÍTVE! “Ami szükséges, azt meg fogom lépni” – jelentette ki Berényi József a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Az MKP elnöke elmondta azt is, felajánlja lemondását, miután pártja nem jutott be a parlamentbe.

A Magyar Közösség Pártjának elnöke szerint a felvidéki politikai megosztottság miatt maradtak sokan otthon és emiatt nem vettek részt a szlovákiai parlamenti választáson.

FRISSÍTÉS: A Felvidék.ma úgy értesült, hogy Berényi József lemondását az MKP Országos Elnöksége – hétfői, késő éjszakába nyúló tanácskozásán – elfogadta. Az MKP azt ígérte, hogy az ülés részleteiről a későbbiekben sajtóközleményben tájékoztatnak.

“Kész vagyok felelősséget vállalni” – mondta Berényi a rádió műsorában, jelezve: felajánlja pártja országos elnökségének, hogy lemond. “Ami szükséges, azt meg fogom lépni” – fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy az MKP országos elnöksége hétfő délutáni ülésén vitatják majd meg és elemzik ki a választási eredményeket, s szó esik majd a párt jövőjéről is.

Kifejtette: a Felvidéken tapasztalható politikai megosztottság nem tette lehetővé, hogy elvigyék az urnákhoz a magyarokat, sokan maradtak passzívak, nem vettek részt a voksoláson.

Mivel a parlament valószínűleg nem tudja ebben az összetételben kitölteni a négyéves mandátumot, az MKP-nak is előre hozott választásra kell készülnie – mondta el Berényi. “Továbbra sem lesz egyszerű feladat kitalálni annak módját, hogyan kerüljünk vissza a parlamentbe, hiszen körülbelül kilenc százaléknyi magyar él Szlovákiában, ebből kell öt százalékot megszerezni úgy, hogy van egy vegyes párt is, amelyet a szlovákok bevisznek a parlamentbe. Nyilván az lenne a legjobb, ha a felvidéki magyarság egy tömörülésre szavazhatna. Ezt az állapotot egy vegyes párt megléte mellett nem tudom, hogyan lehet elérni, mindenesetre ezen kell dolgozni” – tette hozzá.

Felvidék.ma