Március első szombatján olyan dolgokkal szembesültünk, melyekkel számoltunk ugyan, de nem mertük elhinni, hogy bekövetkezhet. Szlovákia parlamentjébe olyan szubjektumok kerültek, amelyek jogosan váltanak ki aggodalmat itthon és külföldön – véli Köpöncei Péter. Az MKP palásti politikusa szerint a radikalizmus előretörése nem egy-két év alatt fejlődött ki, hanem az elmúlt két évtized politikájának, valamint annak következménye, hogy mostanra a korrupció hatalmas méreteket öltött.

A politikus úgy látja, nem lesz egyszerű a kormányalakítás, hiszen a többséghez öt-hat párt megegyezése szükséges. „A fejfájást az okozza, hogy az SNS kijelentette, történelmi sérelmek miatt a Most-Híddal nem fog kormányra lépni. Porszem került a gépezetbe, mert úgy néz ki, a Most-HÍD által meghirdetett kiegyező politika csődöt mondott”.

Köpöncei szerint a szombati választások igazi vesztese Dél-Szlovákia, ezen belül a magyar közösség, a politikai pártok tekintetében pedig „nem a KDH, nem is a SMER-SD, hanem a Most-Híd”. „Bízom abban, hogy ez a pofon végre ráébreszti a párt csúcsvezetését arra, hogy a vízió, amelyet hirdettek nem nyerő” – jegyezte meg.

Rámutatott, az MKP már a választások előtt hajlandó lett volna egy asztalhoz ülni a Most-Híddal. „Az MKP többször kezdeményezte a tárgyalásokat, mint ahogy a Csemadok és a Kerekasztal is felszólította a Most-Hidat az együttműködésre. Az összes megkeresést elutasították, és a közös lista nem alakult meg. Egy dolgot mondott a Most-Híd: majd a választások után tárgyalunk. Arról szilárdan meg vagyok győződve, hogy nem ilyen erőviszonyok mellett akartak tárgyalni.”

Köpöncei szerint Bugárnak – politikai nyugdíjba vonulása előtt – egyetlen jó lépése maradt: “azon lenni, hogy előrehozott választások legyenek Szlovákiában, addig pedig, azon fáradozni, hogy megvalósuljon a közös akarat, megerősödjön közösségünk, hogy a következő megmérettetésen újra egy szív és egy hang szóljon a vidéken”.

Felvidék.ma