A Zrínyi Ilona Matematikaverseny idén is nagyon sok matematikát kedvelő diákot vonzott. A nyugati régióban kilenc helyszínen összesen 891-en mérték össze tudásukat. 

A versenyt a nyugat-szlovákiai régióban Keszegh István és Horváth Katalin szervezték. A tesztfeladatokat az alapiskola 2. osztályától kezdődően minden évfolyam oldotta, valamint a gimnazisták és szakközépiskolások is. Egy-egy iskolából több versenyző is indulhatott.

A Selye János Gimnázium tanárai, Édes Attila, Édes Erzsébet, Szabó Endre, Fonód Tibor, Horváth Fél Szilvia és Lami Zsuzsa vitték a feladatokat, és biztosították a többi helyszínen a verseny sikeres lebonyolítását, melyhez a helyi iskolák pedagógusai nyújtottak segítséget.

Zrínyi2

“A versenybe a komáromi Selye János Gimnáziumból 374 tanuló, a dunaszerdahelyi Magángimnáziumból 53 tanuló, a zselízi alapiskolából         25 tanuló, a párkányi alapiskolából 63 tanuló, a galántai Kodály Zoltán Gimnáziumból 100 tanuló, a marcelházai alapiskolából 108 tanuló, a gútai Iskola utcai Alapiskolából 34 tanuló, a nemesócsai alapiskolából 102 tanuló, az ógyallai Építőipari Szakközépiskolából 27 tanuló kapcsolódott be” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Horváth Katalin a szervezők nevében.

Mint elmondta, a logikus gondolkodást, a gyors észjárást és egy kis taktikát igénylő feladatsorokat nagy lelkesedéssel oldották meg a versenyzők. Minden résztvevő emléklapot és csokit kapott.

Zrínyi3

“A javítás számítógépes feldolgozással Kecskeméten történt. A tavaszi szünet után nagy izgalommal várták a versenyzők az eredményhirdetést, melyre március 10-én került sor a Selye János Gimnázium dísztermében. A délután háziasszonya Spátay Adriana, az iskola tanárnője volt.

Az egyéni versenyben évfolyamonként értékelték a legsikeresebb megoldókat annak függvényében, hogy összesen hány diák versenyzett az adott kategóriában. A díjazottak tárgyi jutalmat és oklevelet kaptak. A csapatversenybe az iskolák háromfős csapatai kapcsolódtak be. Az első helyezést elért csapatok tagjai oklevelet kaptak, és könyvjutalomban részesültek. A díjakat Stubendek László mérnök, Komárom polgármestere, Andruskó Imre, a gimnázium igazgatója és Keszegh István és a Selye János Gimnázium matematikaszakos tanárai adták át” – számolt be Horváth Katalin.

Zrínyi4

A szervezők nem feledkeztek meg a felkészítő tanárok jutalmazásáról sem, hiszen a sikerhez az okos és szorgalmas diákokon kívül egy felkészült „edzőre” is szükség van. A Selye János Gimnázium diákjai összesen hét kategóriában versenyeztek, és mindegyikben megnyerték a csapatversenyt. Az egyéni versenyben hatan állhattak a dobogó legmagasabb fokára.

Az első helyezést elért diákok és felkészítő tanáraik:
2. osztály     Pónya Petra, Kóczán Mór Alapiskola és Óvoda, Csallóközaranyos (Panyi Ágota)
3. osztály     Baráth Andrea, Munka Utcai Alapiskola, Komárom (Kukel Mónika, Takács Ingrid)
4. osztály     Bresztyák Jázmin, MTNY Alapiskola, Komáromszentpéter (Bukovszky Nóra)
5. osztály     Slezák Dóra, Munka Utcai Alapiskola, Komárom (Farnbauer Gyöngyi)
6. osztály     Gerencséri Barbara, SJG Komárom (Lami Zsuzsanna)
7. osztály     Csaplár Viktor, SJG Komárom (Horváth Fél Szilvia, Horváth Katalin)
8. osztály     Bencsik Eszter, MTNy Alapiskola, Komáromszentpéter (Csalava Gizella)
9. osztály     Markó Anna Erzsébet, SJG Komárom (Horváth Katalin)
10. osztály   Édes Lili, SJG Komárom (Bukorné Both Emőke)
11. osztály   Csenger Géza, SJG Komárom (Fonód Tibor)
12. osztály   Bukovszky Gergely, SJG Komárom (Kalácska József)
Szakközépiskolák:
9. osztály     Hozák Bettina, Építőipari Szakközépiskola, Ógyalla (Kalácska Erzsébet)
10. osztály   Eke Máté, Építészeti Szakközépiskola, Dunaszerdahely (Kéri Anna)

Az egyéni versenyben kimagasló pontszámot elért tanulók meghívást kaptak az országos döntőre, Kecskemétre, melynek időpontja 2016. március 23-25. A részvétel költségeit a MATEGYE Alapítvány fedezi az alábbi 8 tanulónak:

Pónya Petra, Baráth Andrea, Bresztyák Jázmin, Slezák Dóra, Gerencséri Barbara, Csaplár Viktor, Bencsik Eszter és Markó Anna Erzsébet.

Zrínyi6

“Ezúton is szeretnék köszönetet mondani minden felkészítő tanárnak, akik megértették a verseny célját, és benevezték diákjaikat a versenybe.
Köszönöm a Selye János Gimnázium tanárainak, a termekben felügyelőknek, a helyszínt biztosító intézmények vezetőinek és tanárainak megértésüket és segítségüket. A sikerélményen kívül a díjazottak tárgyi jutalomban is részesültek az alábbi szponzorok támogatásával: TONEX Kft, Selye János Egyetem, Selye János Gimnázium, Török Ágota, Tarics Péter, Komárom város önkormányzata, CSEMADOK helyi alapszervezete, Kovács Dávid, Győrffy László és Igar Péter vállalkozók” – mondta el a Felvidék.ma-nak Horváth Katalin.

Hozzátette: “Bízom benne, hogy a matematika szépsége jövőre még több diákot kerít hatalmába, és a résztvevők száma 900 fölé emelkedik. Addig is jó egészséget és sok szép feladatmegoldást kívánok.”

(A szervezők pillanatképei az eredményhirdetésről)